A művet elbíráló John Freeman szerint Nádas Péter az elmúlt negyven évben megpróbált olyan regényeket írni, amelyek a történelmi amnézia tendenciája ellen hatnak. A szerző idézte a magyar író egyik esszéjét, amely szerint a századforduló művészete és irodalma nem egészként látja az élet különböző aspektusait, hanem egyetlen téma szélsőségei között ingadoznak; "sterilizálják vagy lealjasítják, fertőtlenítik vagy kriminalizálják a tárgyukat".

Freeman tudomása szerint Nádas két masszív regényt írt e vélt vakság kijavítására. Az angolul először 1997-ben kiadott Emlékiratok könyve hatalmas prousti történet arról, ahogy az író előássa az emlékeit a sztálinista Magyarországon töltött gyermekkoráról. Az a könyv 11 év alatt készült el, és csaknem azonnal szóbeszédet indított el egy lehetséges Nobel-díjról. A Párhuzamos történetek, Nádas még terjedelmesebb és újabb munkájának megírása csaknem 20 évbe telt.

A kritikus szerint a két regény közül ugyan a Párhuzamos történetek a vastagabb, de ez a gyengébb könyv. "Ez furcsa, néha gyönyörű, gyakran őrjítő, perverz és makacsul csapongó regény. Olyan érzés olvasni, mintha az ember egy hatalmas, teljes egészében bársonyból készült kastélyban vándorolna, amelyet azzal a céllal tervezett meg egy különc, hogy eltévedjenek benne" - írta Freeman.

Megfogalmazása szerint néhány szoba érdekes drámákat tartalmaz, amelyek nyomon követhetőek: ilyen például a két család, egy német, egy magyar, története, amely több mint három évtizeden ível át.

"Más szobák egyszerűen pornográfok" - írta Freeman. A könyv egyik fő cselekményszála Lippay Ágost és "egy szobalányféle, valami bevándorló", Mózes Gyöngyvér szerelmét dolgozza fel, amely 150 oldalt "emészt fel" a regényből, "látvány és hangok lázas tivornyájában".

"A könyv többi része hatalmas érzéki kitöréseket, durva nemiséget, orgiázást, partnercserét és az onánia leírását tartalmazza. Nádas nyilvánvalóan azt szeretné, hogy lássuk azt, ahogyan a szex egyszerre lehet menekülés és új börtön azok számára, akiknek nincs kilátásuk, ám ez szakaszról szakaszra haladva megviselte az olvasót" - vélekedett Freeman.

A könyvkritika szerint könyv "rémisztő utazást" kínál az olvasónak elmúlt fél évszázad magyar életébe, és Nádas emlékeztet arra, hogy "félelmetes író" tud lenni.

Freeman szerint a Párhuzamos történetek azt mutatja be, hogy hogyan törik szilánkokra a valóság - ahogy a családok erodálódnak és az épületek párkányai leomlanak, új kormány emelkedik fel és teljesen új világok jönnek létre, de a régi is ott marad. A kritikus úgy látja, hogy a könyv leginkább megindító részei azok, amelyek azt a jelenséget mutatják be, ahogy az egykori sztálinista rendszerben való élet politikai követelményei összeütköznek felejtés természetes emberi hajlamával.

A regény bírálója szerint a Párhuzamos történetek kísérlet arra, hogy mindezt visszahozza és előtérbe állítsa, hogy mindent egy képbe foglaljon bele annak érdekében, hogy semmi se vesszen el. "Ez szinte szívfacsaró ötlet. De felfedezéseink közben, miközben a könyv nyikorog a projekt súlya alatt, talán nem lehet már a világot annyira egésznek látni" - vélekedett a szerző.

A Párhuzamos történeteket a The New York Times múlt héten beválogatta az év 100 figyelemre méltó könyvének listájába, és néhány napon belül két írásban is foglakozott a művel.