bezár
 

zene

2011. 12. 10.
Liszt-év - Liszt művei mellett egy ritkaság is felcsendül Ungváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Liszt két műve és egy ritkaság: Mosonyi Mihály kantátája hangzik el hétfőn este az Ungvári Filharmónia nagy hangversenytermében a helyi szimfonikus zenekar előadásában, Rózsa Ferenc szombathelyi karmester vezényletével.

prae.hu

"A koncertterem az Ung folyóra néz, itt hangzik el először Ukrajnában Mosonyi Mihály legjelentősebb vokális műve, a Tisztulás ünnepe az Ungnál a 886-i esztendőben című kantáta" - mondta el az MTI-nek Rózsa Ferenc.

A karmester úgy vélte, a Liszt-évben jelentős esemény a Les Préludes című szimfonikus költemény és a második zongoraverseny megszólaltatása Ungváron, de mindenképp szerette volna, ha egy zenetörténeti ritkaság is felhangzik, lehetőleg Liszt-kortárstól.

"Nem vagyok sem Liszt-, sem Mosonyi-kutató, de érdekelnek a különlegességek" - fűzte hozzá Rózsa Ferenc, aki szerint Mosonyi Mihály (1815-1870) munkássága méltatlanul szorul háttérbe a mai koncertéletben.

Mint Rózsa Ferenc rámutatott, nemcsak legodaadóbb és legmegbecsültebb barátja volt Lisztnek, hanem a zenei szaksajtó megteremtője is, 1860-ban megalapította a Zenészeti Lapokat, az első magyar nyelvű zenei folyóiratot. Művei közül a Gyászhangok Széchenyi halálára című kompozíciót szokták leggyakrabban emlegetni, noha több opera (Szép Ilonka, Álmos), misék, dalok és szimfonikus művek szerzője. A karmester felkutatott és digitalizált egy másik Mosonyi-alkotást, a Hertelendy ezredes indulója az Ungnál című kantátát is.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés