bezár
 

zene

2011. 12. 06.
Gyöngyösi Ivett zongoraművész nyerte az Eurorádió New Talent nemzetközi versenyét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gyöngyösi Ivett nyerte az Eurorádió (EBU) New Talent nemzetközi zenei versenyét Pozsonyban, a 19 éves zongorista Beethoven G-dúr zongoraversenyét játszotta a hétfő esti döntőben.

prae.hu

Az Eurorádió versenyét a Bartók Rádió is élőben közvetítette a Pozsonyi Nemzeti Színházból. A döntőben a fiatal művészeket Petr Vronsky vezényletével a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekara kísérte. A zsűri a nyilvános élő rádióadásban nyújtott teljesítményük alapján értékelte a versenyzőket, és a koncert után azonnal kihirdette 2011 új tehetségét, a New Talentet, aki az idén Gyöngyösi Ivett.

"Külön öröm számomra, hogy ezzel a művel nyerhettem ezen a színvonalas versenyen. Beethovent játszani nehéz volt számomra - legközelebb Chopin áll hozzám -, a díj mégis azt mutatja, hogy sikerült igazán átadnom és megmutatnom a versenyművet a közönségnek és a zsűrinek egyaránt" - vallott a versenyről Gyöngyösi Ivett az MTI-nek.

A fiatal művészt a Magyar Rádió kérte fel egy bemutatkozó anyag felvételére, ezzel nevezték a versenybe. Több mint 40 országból érkeztek nevezések a megmérettetésre, a zsűri közülük három fordulóban választotta ki a legjobbakat, így került Gyöngyösi Ivett a nyolc döntős közé.

Gyöngyösi Ivett Vásárosnaményban született, hétéves kora óta zongorázik, első versenyét kilenc esztendősen nyerte. 2005 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, tanára Némethy Attila. Zenekari szólistaként 15 évesen debütált a Zeneakadémia nagytermében. Fellépett már a Tiszadobi Nemzetközi Zongorafesztiválon, és részt vett többek között Vásáry Tamás, Gottlieb Wallisch, Matan Porat, Emile Naumov és Kocsis Zoltán mesterkurzusain is. Legjelentősebb versenyeredményei: a Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen első díj, Mozart-díj, az Osztrák Nagykövetség különdíja és a Zsűri különdíja, a Cziffra György Nemzetközi Zongoraversenyen első díj.

Gyöngyösi Ivett az MTI-nek elmondta, hogy jövő tavasszal Vásáry Tamással országos turnéra indul, amelynek állomásain Chopin e-moll zongoraversenyét fogja játszani.

Az Eurorádió (EBU) a fiatal tehetségek felfedezése és támogatása céljából évente több versenyt rendez, korosztály vagy hangszer szerint csoportosítva a művészeket. A legfiatalabbak a Concertino Pragán mérhetik össze tudásukat, az idősebb korosztály pedig a New Talent nevű megmérettetésen. A Magyar Rádió közel két évtizede rendszeresen részt vesz a New Talent zenei versenyen, idén mind a két, általuk nevezett versenyző a középdöntőbe jutott, egyikük pedig győztes lett.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Renaud-Delage: Gru 4
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés