bezár
 

zene

2011. 11. 30.
Jótékonysági koncert Miskolcon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Karácsonyi jótékonysági koncertet rendeznek december 19-én Miskolcon, a Művészetek Házában a Miskolci Kulturális Szövetség, a "Bartók+..." Miskolci Nemzetközi Operafesztivál és a Miskolci Szimfonikusok együttműködésében.

prae.hu

Kesselyák Gergely, az operafesztivál igazgatója a koncertet beharangozó sajtótájékoztatót követően az MTI-nek elmondta: már hagyomány volt az operafesztivál jegyében rendezett karácsonyi gála, idén pedig úgy gondolták, hogy kiveszik a részüket a város szociális feladataiból, így jött az elhatározás, hogy jótékonysági koncertet tartanak, amelynek bevételét a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat Alapítványnak adják.

Hozzátette: az est közreműködői között szerepel Bátor Tamás (basszus), az operafesztivál volt igazgatója és Rácz Rita (szoprán), valamint Kovács János vezényletével a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

A műsorban többek között népszerű Mozart-áriák és Verdi-operarészletek csendülnek fel, amelyek eszmei mondanivalójukban igazodnak a jótékony szándékhoz, emellett pedig igazi karácsonyi hangulatot varázsolnak - mutatott rá Kesselyák Gergely, aki szerint a rendezvény nemcsak szándékában példaértékű, hanem abban is, hogy az operafesztivál korábbi vezetője, Bátor Tamás mint művész is segíti és támogatja a koncertet.

A Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat Alapítvány 1988. január 1. óta működik az északkelet-magyarországi régióban, Miskolcon; munkatársai telefonon és interneten keresztül nyújtanak segítséget a hozzájuk fordulóknak. A szolgálat 44 ügyelőt foglalkoztat, mindenki önkéntes. Céljuk, hogy megelőzzék az öngyilkosságot, segítsenek a súlyos krízisek megoldásában, feloldják a depressziót és fejlesszék a lelki egészséget.

Az alapítványhoz - amelynek fenntartása évi 3 millió forintba kerül - évente csaknem 20 ezer hívás érkezik. Idén tartalékaikból és a beérkezett támogatásokból, adományokból eddig a működési költség alig több mint 20 százaléka jött össze.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés