bezár
 

film

2011. 11. 25.
Közös fotózásra várja közönségét a Cirko-Gejzír
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közös fotózásra és forraltborozásra várja közönségét a budapesti Cirko-Gejzír, a szombaton elkészülő fényképet a mozi következő reklámkampányához kívánja felhasználni.

prae.hu

"Tavaly május óta a Cirko-Gejzír több más kulturális intézményhez hasonlóan semmilyen állami támogatásban nem részesül. Kizárólag nektek, kitartó és egyre gyarapodó közönségünknek köszönhetjük, hogy a komoly finanszírozási problémák ellenére sikerült a megszokott színvonalon fenntartani működésünket" - fordult látogatóihoz a fotózásra invitáló felhívásában a Balassi Bálint utcai mozi.

Potyondi Rita Linda, a vetítőhelyet üzemeltető Cirko Film - Másképp Alapítvány munkatársa az MTI-nek elmondta: a korábbi kampányok során művészek, közéleti emberek népszerűsítették a mozit, most azonban közönségüknek szeretnének személyesen köszönetet mondani a fotózással. A közös képet a Cirko-Gejzír új kampányához fogják felhasználni, ennek célja, hogy felhívja a figyelmet a mozi kritikus helyzetére és az állami támogatás nélkülözhetetlenségére.

Mint Potyondi Rita Linda kiemelte, üdvözlik, hogy az új filmtörvény a multiplexek jegybevételére kivetett járulékot az artmozik támogatására fordítja majd, ugyanakkor hozzáfűzte: az artmozik legutóbb 2009-ben kaptak teljes állami támogatást, ezért számukra igen fontos lenne, hogy az állam mihamarabb filmforgalmazási és moziüzemeltetési pályázatot írjon ki.

A fotózás szombaton 15 órakor lesz a mozi előtti Olimpiai Parkban. A megjelenteket a szervezők forralt borral és egy ajándék kuponnal várják, amely húsz százalék kedvezményt biztosít egy szabadon választott vetítésre a Cirko-Gejzírbe.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Luca Guadagnino: Challengers
Alex Garland: Polgárháború
A 14. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés