bezár
 

zene

2011. 11. 25.
Zenei csemegék a Rév Fesztiválon Révkomáromban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Igazi csemegéket kínál az igényes zene kedvelőinek a XII. Rév Fesztivál pénteken és szombaton a szlovákiai Révkomáromban.

prae.hu

Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerint olyan kiváló művészeket láthat és hallhat majd a közönség, mint Snétberger Ferenc gitáros, Lajkó Félix és Pál István Szalonna hegedűs, vagy Lakatos Róbert brácsás.

A világ egyik legjobb gitárosának tartott Snétberger Ferenc idén tehetségkutató zenei központot nyitott Felsőörsön a Balaton partján, ahol hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekekkel foglalkoznak világhírű művészek. A pénteki révkomáromi koncerten ezekkel a tehetséges fiatalokkal együtt zenél a Jókai Színház pódiumán.

Lajkó Félix vajdasági művész hegedűjátékával elbűvölte a világ számos városának zeneértő közönségét. 2001-ben a franciaországi Magyar Év egyedüli fellépőjeként játszott az Avignoni Színházi Fesztivál keretében a Pápai Palota udvarán. 2006 óta Brasnyó Antal brácsás kíséri koncertjein, ezúttal vendégként közreműködik Pál István Szalonna és Lakatos Róbert.

Második alkalommal rendezi meg a Budapesti Hagyományok Háza és a Fonó Budai Zeneház támogatásával a Fonográf Polgári Társulás a híres felvidéki cigányprímás nevét viselő Potta Géza prímásversenyt, amelyet a nagyközönség is végigkövethet szombaton délután a Rév - Magyar Kultúra Házában.

A kelet-magyarországi Paszab községből indult útjára a Parno Graszt együttes, amely az autentikus cigányfolklórból meríti repertoárját, hagyományos hangszereléssel. A fesztiválon legújabb, negyedik lemezének anyagát mutatja be. Őket Pál István Szalonna és bandája váltja a színpadon, a zenekar tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Koncertjeiken megszólalnak a Kárpát-medence leggyönyörűbb zenéi, az autentikus népzene mellett népzenei feldolgozásokat is hallani tőlük.

A koncerteket mindkét nap táncház követi.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés