bezár
 

irodalom

2011. 11. 23.
Lovas Ildikó A kis kavics című regénye kapta a Rotary Irodalmi Díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lovas Ildikó A kis kavics című regénye (Kalligram) a 2011-es Rotary Irodalmi Díj (RID) nyertese. A díj átadására 2011. november 23-án, a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében került sor.

A Rotary Irodalmi Díjat 2008-ban alapította meg a Rotary Club Budapest-Tabán. Az elismerést olyan magyar irodalmi alkotás kaphatja, amely az adott évben a Rotary szellemiségének leginkább megfelelően magas irodalmi értékeket képvisel. A díjat meghatározott szempontrendszerek szerint egy háromtagú kuratórium (Sumonyi Zoltán, Gömöri György és Ilia Mihály) valamint egy szerkesztőkből, kritikusokból álló titkos „zsürorközösség” értékeli, majd a díjátadót megelőző napokban közzéteszik a három legtöbb szavazatot kapott művet. Az első díjas szerző 3 millió forintot és egy emlékplakettet kap.

Lovas Ildikó író, műfordító, szerkesztő 1967-ben született Szabadkán. A vajdasági szerző 1987 óta folyamatosan publikál magyar és szerb folyóiratokban.

A Kalligramnál megjelent előző két könyve a Kijárat az Adriára (Kalligram, Pozsony, 2005) illetve a Spanyol menyasszony (Kalligram, Pozsony, 2007) az irodalmi közeg nagy elismerését vívta ki magának, a szakmai zsűri azonban a 2010-ben megjelent A kis kavics című regényét díjazta.

A döntés az idei évben sem volt könnyű, a szakmai zsűri véleménye szerint azonban Lovas Ildikó regénye felelt meg leginkább a Rotary eszmeiségének, s az írónő várhatóan a későbbiekben is képviselni fogja ezt a szellemiséget.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Hevesi Judit --


További írások a rovatból

Fekete István Lutrájáról
(kult-genocídium)
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről
Sofi Oksanen esszékötetének margós bemutatójáról

Más művészeti ágakról

A Mesautó a Veres1 Színházban
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Dan Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés