bezár
 

zene

2011. 11. 23.
Népzenei Durindó gála Délvidéken
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A délvidéki Bácskertesen (Kupusina) tartják meg szombaton az első Durindó gálát, a vajdasági magyar népzenei együttesek és szólisták seregszemléjét.

prae.hu

Néprajzkutatók döntése alapján 18 népzenei együttes és 20 szólista vehet részt a gálaműsoron - olvasható a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) MTI-hez eljuttatott közleményében.

A nyaranta a VMMSZ rendezvénysorozatának, a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékoknak a keretében megtartott Durindó népzenei fesztiválon is rendszeresen szerepelnek a gálaműsoron fellépők.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló szombati gálára a Vajdaság számos településéről érkeznek énekegyüttesek, legény-, férfi- és asszonykórusok, fúvós-, tambura- és citerazenekarok.

Az idén június 3-án és 4-én Csonoplyán megtartott XXXV. Durindó és a XLVIII. Gyöngyösbokréta Fesztivál a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták hagyományápoló és hagyományőrző, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléje.

Az idei rendezvénysorozat Liszt Ferenc születésének 200. és a szatmári béke 300. évfordulójának jegyében zajlott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Renaud-Delage: Gru 4
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés