bezár
 

zene

2011. 11. 23.
Liszt-év - Liszt műsort adott a dohai operaházban Mocsári Károly
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Liszt zeneszerzői arcát, alkotói korszakait minél sokoldalúbban megmutató műsorral lépett fel a katari főváros, Doha operaházában Mocsári Károly.

prae.hu

"Az első részben Mozart Requiemjének két tételéből, Beethoven IV. szimfóniájának harmadik tételéből Liszt által készített átiratokat játszottam. Majd a Vándorévek-ciklusból az Obermann völgye című darabot szólaltattam meg, a Költői és vallásos harmóniák elnevezésű sorozat hetedik darabja, a Funérailles zárta ezt a részt" - részletezte az MTI-nek a vasárnapi koncertről hazatérve a zongoraművész.

A szünet után négy késői Liszt-zongoraművet adott elő: a Wagner sírjánál, a Merengés, az Álmatlanul, és Szent Dorottya címűeket. A koncertet fináléjában három rapszódia hangzott el, az ötödik, a tizenhatodik, valamint a Magyar Fantáziából készített saját zongoraátirata.

Mint elmondta, a közönség egyik fele a különböző internacionális nagyvállalatok és diplomáciai képviseletek munkatársaiból állt. Dohában a zenei élet több szállal is kötődik az európai kultúrához, szimfonikus zenekar működik a városban, amelyben 12 magyar muzsikus játszik.

A koncert helyszíne a dohai operaház volt, amely kívülről ugyan jelentéktelen épület, de belül olyan, mint egy ékszerdoboz, a budapestinél kisebb, de szépségében ahhoz mérhető. Abu-Dzabi, Sardzsa és Dubaj után Mocsári Károly negyedszer járt a térségben Liszt-programmal.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Renaud-Delage: Gru 4
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés