bezár
 

zene

2011. 11. 22.
Címerpajzsot választott Sir Tom Jones
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vörös sárkánnyal és nárcisszal díszített saját címerpajzsot választott magának Sir Tom Jones walesi énekes.

prae.hu

A 71 esztendős veterán előadóművész még tavaly nyújtotta be igényét a címerek adományozásának és regisztrálásának feladatát ellátó londoni Címerhivatalhoz - mondta David White, a címerek nyilvántartásával, megrajzolásával és elbírálásával foglalkozó tisztségviselő.

"A pajzson egy fordított nárciszt tartó, félig látható vörös sárkány kapott helyett, és egy függőlegesen álló kulcs, amely két fa között helyezkedik el" - idézte White-ot a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk). Mint hozzátette: a kép az énekes eredeti vezetéknevére, a Woodward-ra (erdész) utal.

Jones, akinek olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Delilah és a Green Green Grass of Home, nem nyilatkozott a pajzs kapcsán. A 2006-ban lovagi címet kapott előadó nem az első híresség, aki saját címerpajzs birtokosa lett.

Sir Paul McCartney 2002-ben részesült a megtiszteltetésben. Az ő címerén egy gitár, valamint a zenei munkásságát, illetve a liverpooli gyökereit jelképező legendás Liver Bird nevű - egy leginkább kormoránhoz hasonlító - madár is helyet kapott. A címeren az Ecce Cor Meum (Íme, a szívem) latin felirat olvasható: annak az oratóriumnak a címe, amelyet az egykori Beatles tag az első felesége, Linda betegsége alatt írt.

Nagy-Britanniában bárki igényelhet címerpajzsot, aki hajlandó legalább 3500 fontot (1,2 millió forint) áldozni erre a célra. A címerpajzs birtoklásnak nincsenek szigorú alkalmassági korlátjai, de az elbírásakor figyelembe veszik az uralkodóházból, polgári szférából, vagy a hadseregből érkező utasítást, az egyetemi, illetve szakmai minősítést, vagy akár a nemzet életében játszott meghatározó szerepet.

Évente nagyjából 150 új címertulajdonos van Nagy-Britanniában. A Címerhivatalt 1484-ben alapította III. Richárd angol király, és 1530-ban az összes nemesembernek "regisztrálni" kellett az intézménynél. A vörös sárkány és a nárcisz Wales jelképei közé tartoznak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés