A Franciaországhoz tartozó, de a Csendes-óceán nyugati részében fekvő, csaknem 250 ezer lakosú Új-Kaledónia függetlenséget követelő kanak őslakóinak egyik csoportja 1988 tavaszán, a francia elnökválasztás két fordulója között francia csendőröket ejtett foglyul. Miután a túszejtők és a francia hatóságok között tíz napig tartó tárgyalás eredménytelen maradt, kommandósok fegyveres rohammal szabadították ki a távoli Ouvéa közelében, egy barlangban őrzött csendőröket: 23 kanak függetlenségpárti harcos és két francia kommandós életét vesztette az akcióban, illetve az azzal kapcsolatos eseményekben.

Kassovitz nemcsak a film rendezője, hanem főszereplője is. Ő testesíti meg Philippe Legorjus századost, aki a GIGN kommandós elitegység küldötteként tárgyalt a lázadókkal, és a siker érdekében önként csatlakozott túszaikhoz, hogy közvetítsen a hatóságok és a kanakok között. Továbbította feletteseinek a kanak függetlenségiek követeléseit, és igyekezett elérni a konfliktus békés megoldását.

Hiába. Párizs utasítására a hadsereg vette kezébe az ügyet, annak ellenére, hogy az ilyen válságokat általában a csendőrség kezeli (a GIGN kommandós egység is az utóbbi keretében működik). Ez a zűrzavar a párizsi Le Monde szerint az úgynevezett "társbérlet" következménye lehetett (az államfő akkor a szocialista Francois Mitterrand, a kormányfő a jobboldali Jacques Chirac miniszterelnök volt). Az elnökválasztás előtti napok feszültsége is hozzájárult a tragikus fejleményekhez.

A rendező Legorjus szemszögéből mutatja be a történteket, annak a könyvnek alapján, amelyet maga a volt kommandós írt. A látványos és feszített ritmusú filmet érő bírálat egyik vonulata arra vonatkozik, hogy Kassovitz, a rendező teljes mértékben a Kassovitz, a színész által alakított figura személyére koncentrálja a cselekményt. A fenntartások másik része abból adódik, hogy a kanakok elleni véres roham még ma sem tekinthető lezárt múltnak. Jól érzékelteti ezt, hogy a régi sebek felszakadásától tartva a filmet nem az eredeti helyszínen forgatták, sőt az új-kaledóniai helyi filmforgalmazó cég (egyedüliként) ugyanilyen megfontolásokból úgy döntött, hogy nem is mutatja be. Pedig nyilván érdekelhette az őslakosokat, akik ma is a francia "tengerentúli terület" - vagy mai nevén "közösség" - lakosságának 43 százalékát alkotják.

Kassovitz tíz évig dolgozott a film előkészítésén, miután elolvasta az Emberjogi Liga által az ügyről készített részletes jelentést. A színész-rendező egyik interjújában elmondta, hogy a dráma egyetemes jellege ragadta meg, ez indította arra, hogy "emberi, politikai és harci filmet" csináljon. Kíméletlen képet rajzolt a francia politikai osztályról, amelyet szerinte csak az ügy mihamarabbi lezárása foglalkoztatott.

A jobboldali Le Figaro azonban élesen támadja, hazugsággal vádolja munkáját, amely "elfogult az idillikus színekben bemutatott kanak túszejtők javára". A lap idézi a filmben feltűnő korabeli politikai és katonai személyiségeknek a bemutató előtt tett közös nyilatkozatát, amelyben tagadják, hogy úgy jártak volna el, ahogy azt Kassovitz ábrázolja. Az újság szerint a film figyelmen kívül hagyta az események előtt hét hónappal rendezett népszavazás eredményét, amelyben a kanakok elsöprő többsége úgy foglalt állást, hogy Új-Kaledónia maradjon francia, és azt is, hogy a függetlenségpártiak szűk kisebbséget jelentettek a kanakok között, és éppen politikai kudarcuk láttán léptek a terrorista akció útjára. Vitatja a lap a korabeli csendőrség és a francia hadsereg ellentéteinek filmbeli beállítását is.

A rendező válaszul hangsúlyozta, hogy ő maga filmjében nem egyik vagy másik fél, hanem a konfliktusban életüket vesztett áldozatok - mind a kanakok, mind a francia csendőrök - oldalán áll. Reményét fejezte ki, hogy a mozi hozzájárul a régi sebek begyógyításához a 2014-ben esedékes új-kaledóniai függetlenségi népszavazásig.