art&design
2011. 11. 14.
Naomi Devil: Pink Propaganda
Naomi Devil (Ördög Noémi) egyike napjaink kimagaslóan tehetségeses huszonéves festőművészeinek, kis kora óta ingázik Stuttgart, Bécs és Budapest között. Utazásaival, különböző kultúrák és emberek megismerésével, illetve nem utolsó sorban neveltetésével szívta magába azt az 'impulzus csomagot', melynek végtermékét sorozatain keresztül ismerhetjük meg az Ötkert Galériájában november 21. és december 4. között, a Pink Propaganda című kiállításon.
„Az ami képeit nézve akár hiperrealista is lehet, neki realisztikus szimbolizmus, melyben saját nyelvén fejezi ki életét és érzéseit. Modelljeit közvetlen környezetéből válogatja, s fotó után festi meg őket – ámbár a sok utazás miatt gyakran ő maga áll modellt önmagának.
Szerinte az ‘ihletre’ születni kell: sosem volt beszédes, sokkal inkább vizuális, így kérdés hallatán egy mondat helyett hamarabb áll össze a fejében egy kép válaszul. Számára a legfontosabb a képeken keresztül megfogalmazott üzenet – ha ez nincs, az alkotás értelmét veszti. Foglalkoztatja a környezetszennyezés, a pénzéhség, a média manipulációja, de ugyan úgy a divat, Frederico Fellini filmjei, vagy a swing is. Nyomatékosító eszközéül használja az élénk színeket, mint például a fluo pinket vagy a korallt – ezeket úgy tartja, festményei így felveszik a versenyt a média képi és szín világával.
Fontos számára az alkotóerő élvezete, egyfajta nyitott-lazaság, illetve az az izgalmas nyugalom amit alkotásain keresztül mi is átélünk. Szarkasztikus képi világa egyszer elgondolkodtat, máskor megnevettet. Minden jelenetben felbukkan egy-egy intelligensen kinyilatkoztatott vélemény, illetve a művész őszinte, tájékozott és őrült stílusa, melyekkel magához láncol minket. A kiállítás tartalma egy részlet a 2005 és 2011 között készült Sells Like Teen Spirit című sorozatból.”

(Varga Dorottya, a kiállítás szervezője)
További írások a rovatból
KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában
Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel
Hajdu Levente megnyitószövege a Kaján szisztémák című kiállításhoz
Más művészeti ágakról
Az Egy újfajta vadon és A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban című filmek a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon