bezár
 

zene

2011. 11. 13.
Sérült emberek lakóotthonára gyűjt a Jobb velünk a világ! jótékonysági koncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Passzívházként működő lakóotthon épül sérült embereknek a Papp László Budapest Sportarénában vasárnap rendezett Jobb velünk a világ! című jótékonysági koncert bevételeiből. Az eseményen a többi között Hobo és bandája, a Misztrál, az Ismerős Arcok és a Nemadomfel Együttes lépett fel.

prae.hu

Újra itt vagyunk és ismét elmondjuk: mi nem adjuk fel! - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök megnyitó beszédében, hozzáfűzve: "jó érzés itt lenni." Felhívta a figyelmet arra, hogy évről évre "gyarapszik a közönség", és a Rotary Club magyarországi szervezete 2008 óta az egyik legnagyobb támogatója a rendezvénynek. Ezen kívül Óbuda és Újbuda telek felajánlásával, további önkormányzatok pedig jegyvásárlással támogatják a koncertet.

Az érdeklődők 14 órától megváltozott munkaképességű emberek által készített termékeket vásárolhattak. A civil vásáron - melyet Schmitt Pál köztársasági elnök és felesége is megtekintett - közel húsz szervezet árult egyebek mellett gyertyákat, képeslapokat, lakás-kiegészítőket és kézi csomózású szőnyeget.

Az eseményen a felsorolt együtteseken kívül fellépett még a Nemadomfel Tánckar, a Salsa Picante, a Coincidance, a Step and Roll Duo, a Gördülő Tánccsoport, valamint a Napsugár Anna és a Zenei Jeltáncművészeti Társulat. Krizbai Teca előadta a Nemadomfel Együttes a Lelked másik oldalán című dalát is, Hobo egy sérült fiatalemberrel, Színai Tamással közösen énekelte el a Ki vagyok én? című számot. A Jobb velünk a világ! koncerteket záró Soha nem adjuk fel című dalt a fellépő zenekarok saját, általuk írt strófával egészítették ki.

A korábbi tájékoztatás szerint nyolc budapesti kerület és a fővárosi önkormányzat is támogatta a jótékonysági koncertet: Óbuda és Újbuda önkormányzata után Terézváros, Kispest, Csepel, Ferencváros, Zugló és Kőbánya vezetése jegyeket vásárolt, amelyeket a kerületek nagycsaládos vagy hátrányos helyzetű lakosainak ajánlottak fel. A Fővárosi Önkormányzat és Dabas pénzadománnyal támogatta a rendezvény célját, azaz a fogyatékkal élők számára épülő környezettudatos lakóotthon megépülését.

A tavalyi és az idei koncert bevételét is arra fordítják, hogy Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának felajánlásával a főváros III. kerületében létrehozzák Magyarország első passzívházként működő közintézményét. A lakóotthon 8-10 személynek állandó, 4 fő részére átmeneti lakóhelyül szolgálna. Tavaly több mint 16 millió forint gyűlt össze a koncerten.

A Jobb velünk a világ! jótékonysági koncertsorozat 2008-ban indult útjára a sérült fiatalokból álló Nemadomfel Együttes kezdeményezésére. Abban az évben a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által gondozott árva gyerekeken segítettek a bevétellel, a következő évben pedig Szendrőládon építették fel a családi napközivel ellátott Nemadomfel Házat hátrányos helyzetű gyerekeknek. A tavalyi és az idei koncert bevételével lakóotthont szeretnének létesíteni fogyatékkal élő fiataloknak, hogy önállóan, emberhez méltó körülmények között élhessenek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés