A Szépírók Társasága tiltakozása

TILTAKOZÁS 

A budapesti Kossuth tér átépítésére vonatkozó országgyűlési határozatban (szószólója a kulturális bizottság elnöke, József Attila-díjas költő) az is szerepel, hogy József Attila szobrát is vigyék el a térről. 

Az átépítés egyik kimondott célja, hogy visszaállítsák a tér 1944 előtti „vizuális képét”. Az egész tervet nemkívánatosnak, sőt képtelennek tartjuk, ám írók lévén, e pontját különösen. 

1944 előtt József Attila költészete nem tartozott a magyar politikai elit világképéhez. De a mai magyar társadalomnak, a háborút követő nemzedékek egész sorának eszmélkedését döntő mértékben határozta meg. Nem mellesleg az országhatárokon túl József Attila a legismertebb huszadik századi magyar költő. 

Miért ne lehetne korrigálni az 1944 előtti időt és teret? 

És szimbolikusan azt is kifejezni, hogy az Ország Háza körül nemcsak politikusok szobra állhat, hanem országos hírű, egyetemes jelentőségű költőé is. 

Egy köztéri szobor elmozdítása nem egyszerű városrendezési aktus. Úgy véljük, József Attila Kossuth téri szobrának áthelyezése abban az értelemben is visszaállítaná az 1944 előtti „képet”, hogy utólag azoknak adna igazat, akik nem ismerték el költészetét. 

Tiltakozunk a szobor elhurcolása ellen! 
            

Szépírók Társasága

L. Simon László válasza a Szépírók Társaságának az Élet és Irodalom 2011. november 11-i számában megjelent tiltakozására

 

Csaplár Vilmos elnök úrnak

 

Tisztelt Elnök Úr!

 

Önök a József Attila-szobor „elhurcolása” ügyében politikai nyilatkozatot jelentettek meg a sajtóban, amit akkor sem tudok szó nélkül hagyni, ha valójában nincs is ilyen ügy, legfeljebb Önök szeretnék, ha lenne. Véleményemet a következőképpen tudom összegezni:

 

1. Nem vagyok a szószólója a József Attila-szobor elvitelének, de megértem, miért kell ilyen finoman csúsztatniuk.
 

2. A Fidesz frakcióban senkinek sincs baja József Attilával vagy a szobrával. Sőt nagyon szeretjük, például Kövér László legkedvesebb költője éppen József Attila.

3. A szobor pár száz méterrel, vagy pár kilométerrel arrébb is jó helyen lehet, most kevesen látják, nincs is a Duna-parton (ez volt az alkotói szándék). Van olyan frekventált belvárosi Duna-szakasz, akár a korzó, ahol a jelenleginél sokkal méltóbb helye lenne.

4. Az ügyből néhány baloldali politikus és Önök csinálnak politikai cirkuszt, ezt nagyon sajnálom.

5. A mostani politikai nyilatkozatukhoz hasonló aktivitást vártam volna akkor is Önöktől, amikor még írószövetségi titkárként a szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozáshoz kértem a csatlakozásukat. Akkor ezt megtagadták, többek között azzal az indokkal, hogy Önök nem politizálnak. Tudom, erre azt válaszolná, hogy a József Attila-szobor ügyében történő megszólalásuk nem politizálás. Akkor ugyan micsoda?

6. A Kossuth tér rendezésének terve Önöket zavarja. Ezt megértem. Ugyanakkor azt nem értem, hogy a Gyurcsány-kormány idején gyalázatos hallgatásukkal miért asszisztáltak az ország szimbolikus főterének kordonokkal történő lezárásához, a magyar embereknek a térről való kitiltásához. Most abban igazuk van, hogy közéleti, politikai, kultúrpoltikai kérdésekben meg kell szólalni (én az elmúlt húsz évben mindig ezt az álláspontot képviseltem), de Önök miért hallgattak az elmúlt évek jogtiprásait, gyalázatait látva? Íróként, értelmiségiként, szervezeti vezetőként miért nem írtak petíciókat, amikor Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság ellen agitált, amikor arra szólította fel a magyar állampolgárokat, hogy tagadják meg határon túli testvéreiket, köztük költőket, írókat, közös barátainkat? Vajon mit szólt volna ehhez József Attila, Ady, Dsida, Tamási Áron, Páskándi Géza, ha még köztünk lennének? Vagy miért hallgattak, amikor 2006. október 23-án a hatalom sunyin véresre verte a fideszes ünneplőket? Nem a huligánokat, hanem tisztességes, békés magyar embereket, köztük Révész Máriusz országgyűlési képviselőt. Vajon miért nem sértette az Önök stilisztikai érzékét az, hogy ezután a parlamentben a liberális (szabadelvű?) párt egyik meghatározó politikusa Révész Mártíriusznak csúfolta kórházba került képviselőtársát? Miért hallgattak hazánk kiárusításakor, eladósításakor, ami miatt most nincs elég pénzünk a magyar kultúrára?

7. Egyben viszont egyetértünk: az Országház körül szerintem sem csak politikusok szobra állhat. Az idő kerekét megállítani vagy visszaforgatni nem lehet. Az előttünk levő évtizedekben biztosan sokat fog még alakulni a tér és a belváros képe, arculata, most viszont el kell végeznünk azt a rehabilitációs munkát, amivel adósai vagyunk a magyar társadalom egy részének. És ennek a résznek is van véleménye, érzékenysége, sérelmei és egy sor jogos igénye. Ez az ő országuk is, Magyarország ugyanis a közös hazánk. És Önöknek meg kellene érteniük és el kellene fogadniuk, hogy nem csak az Önök értékrendje és ízlése lehet releváns. Én kultúrpoltikusként egy sor olyan folyamatban vagyok részes, amit a személyes ízlésem és értékrendem alapján máshogyan alakítanék, mint ahogyan történik, de tisztában vagyok azzal, hogy kompromisszumokat kell kötnünk, s mások értékeit és érzékenységét is el kell fogadnunk. Ebből a konglomerátumból áll a magyarság kultúrája, amibe egyaránt beletartozik Ady és Kassák, Kalász Márton és Csaplár Vilmos. Szeretném hinni, hogy egyszer az életben Ön is elfogadja ugyanezt, s képes lesz megérteni, hogy nekünk is jogunk van máshogyan gondolkodni, érezni és cselekedni, mint ahogy ezt Önök elvárják.

 
Üdvözlettel,

L. Simon László

József Attila-díjasíró, országgyűlési képviselő

Csaplár Vilmos válasza L. Simon Lászlónak

 

L. Simon László Képviselő Úrnak,
A Magyar Parlament Kulturális Bizottsága Elnökének

Tisztelt Elnök Úr, Kedves Laci!

Először is köszönöm a gyors választ.

Megnyugtató, hogy a FIDESZ-frakcióban nincs senkinek baja József Attilával, de ez esetben sokkal jobban kellett volna kommunikálni mindjárt az elejétől fogva a J. A. szoborral kapcsolatos elképzeléseket. Sőt, az egész térre vonatkozóan nem ártott volna a „kétharmados magabiztosság” helyett valamilyen szinten egy őszinte „nemzeti konzultáció”.

A „politikai cirkusz” kifejezés számomra már rosszat sejtet. Ha valaki megfújja a harci kürtöt, akkor már csak arra koncentrálhat, hogy győzzön. Nem csak néhány baloldali politikus és a Szépírók Társasága tagjai emeltek kifogást, bár nem tudom pontosan, kiket értesz „önökön”. Szerencsétlennek tartom a hivatalos nyilatkozatokban az 1944-es vizuális kép kifejezést is. A térnek a második világháború előtti, a szovjet megszállás előtti történelmi képét megcélozni elfogadható vitaalap, de azért írtuk a mondatot az idő és a tér „korrigálásáról”, mert azóta sok minden történt, szerencsére József Attila recepciója szempontjából is, de nemcsak ebből.

Hogy a magyar szélsőjobb hogyan értelmezi az első magyar köztársaság elnöke szobrának eltávolítási szándékát, azt az elmúlt napok koszorú-fejleményei megmutatták. Remélem, alaposabban is kiértékelitek a dolgot, mint azt Lázár János tette első fölindulásában. („Idiótákkal nem foglalkozunk”.) Persze nem lesz könnyű, ha a koalíciós partner elnöke, Semjén Zsolt egy Trianon-emlékmű avatáson elmondott, nyilvános beszédében elővette a régi, önmentő, üldözési mániás szólamokat, miszerint Trianon oka belső árulás volt, „hátba döfték a nemzetet” Hogy kik? Az eredeti verzióban Károlyi és Kun Béla, a kommunisták és a zsidók. Ezt az „útmutatást” jó lenne nem követni.

Nem véletlenül (harc) következik leveledben a „politikai cirkusz” kifejezés után közvetlenül a szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozással kapcsolatos állításod. Ugyanezt a FIDESZ-KDNP választási győzelme után sajtóban is lenyilatkoztad. Akkor nagyon sok dolog foglalkoztatta a közvéleményt, nem akartam nyilvánosan reagálni, de amikor a középdíjakról tárgyaltunk a minisztérium embereivel, és te is jelen voltál, kettőnk közt szóba hoztam, megegyeztünk abban, hogy majd beszélünk róla. Hát most beszéljünk! Az én emlékezetem szerint (és ezt levélváltás is dokumentálja) az történt, hogy a Magyar Írószövetség átküldött a Szépírók Társaságának egy tiltakozást. Én azt válaszoltam, hogy itt meg itt változtatnánk a szövegen, hogy írószervezetekként a megfogalmazás ne lépje túl az illetékességi körünket, ezáltal ne váljunk kissé komolytalanná. Válasz részetekről: a szövegen már nem lehet változtatni, vagy aláírjuk, vagy nem. Felelet részünkről: legközelebb, ha együtt akartok működni velünk, ne kész szöveget küldjetek. Ha a magyar parlament kulturális bizottsága elnökeként, nyilatkozataidat alapul véve „szószólónak” neveztünk, és ez szerinted „csúsztatás”, akkor ez mi?

Leveled ezután következő részében sok, számomra levél formában nem kommentálható közelmúltbeli eseményt említesz. Szerencsére mégis tudok az itt fölvetett kérdéseidre válaszolni, nem „önökként”, csak íróként. Figyelmedbe ajánlom a heteken belül megjelenő könyvemet. Címe: A MAGYAROK. Alcíme: Az államalapítástól a 2010-es választásokig.

„Egyben viszont egyetértünk: az Országház körül szerintem sem csak politikusok szobra állhat. Az idő kerekét megállítani, vagy visszaforgatni nem lehet”, írod. Örülök, hogy ebben egyetértünk, és remélem, hogy tiltakozásunk érvei beépülnek abba a kompromisszumos folyamatba, amelyet leveled további soraiban említesz.

Üdvözlettel:

Csaplár Vilmos