bezár
 

film

2011. 11. 10.
Szabados Tamásé a lakiteleki filmszemle fődíja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabados Tamás rendező alkotása, a Valamikor lábon mentek Európába nyerte a zsűri félmillió forintos fődíját a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók 12. Filmszemléjét a Lakiteleki Népfőiskolán.

prae.hu

A csütörtöki díjkiosztón a versenyprogram 23 alkotása közül 16 részesült elismerésben. A filmszemlét a Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület közösen rendezte.

Sára Sándor Kossuth-díjas operatőr-filmrendező, a zsűri elnöke értékelőjében arra biztatta a rendezőket, hogy nézzenek kevesebb televíziót, próbálják a képek segítségével kifejezni egy film mondanivalóját, kevesebb "sekélyes szöveget" használjanak. Másik problémának azt látta, hogy hosszú és rossz címeket adtak, még a legjobb alkotásoknak is.

Mint az MTI-nek elmondta, tudja, hogy azok a filmek, amelyek igényesebb képi világgal készülnek, drágábbak, meg több idő is kell hozzá.

"De az ember nem adhat minden film mellé magyarázatot. A néző abból ítél, amit lát, és ezek az ítéletek néha elmarasztalók, vagy olyan számon kérők, mit ahogy azt én is megtettem, holott sok esetben nem a szándék hiányzik, hanem a gazdasági háttér nem teszi lehetővé sokáig forgatni egy filmet vagy alaposan rákészülni" - fogalmazott Sára Sándor.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint a legfontosabb feladat "talpon maradni" Európában, itt a Kárpát-medencében, és ez az üzenete a hungarikumoknak, a nemzeti kincseknek és a filmfesztiválnak is.

"A filmeket a hungarikumok, nemzeti kincsek témaköréből várták, hiszen a magyarság csúcsteljesítményeire nagyon nagy szükségünk van ahhoz, hogy az egészséges önbizalom megerősödjön, mert talán ez hiányzik a Kárpát-medencében a legjobban" - fogalmazott Lezsák Sándor.

A beérkezett hatvan alkotásból a zsűri Bíró Zoltán irodalomtörténész vezetésével választott ki 23 versenyfilmet, ezeket kedden és szerdán vetítették. Idén a Lakatos Vince filmrendező emléke előtti tisztelgés jegyében hirdették meg a szemlét, amelyre hazai és határon túli alkotóműhelyekből, stúdiókból, egyénileg rendezőktől és szerkesztőktől, továbbá amatőr filmesektől érkeztek alkotások.

A fesztivál fődíja mellett a Duna televízió és s REGFILM Kft. 250 ezer forintos nagydíját az Éden a Csúnyaföldön rendezője, Cséke Zsolt vehette át, a zsűri 200 ezer forintos különdíját a Mozaikok a magyar halászat történetéből című film rendezője, Zsóka Zoltán kapta.

A fesztivál öt kiemelt filmjét, továbbá egy korábbi fesztivál kiemelkedő alkotását november 19-én Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban díszbemutatón láthatják az érdeklődők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Luca Guadagnino: Challengers
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés