bezár
 

zene

2011. 11. 08.
Emlékkoncert Máté Péter 65. születésnapján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mások mellett a Back II Black, a Bolyki Brothers, Zséda, Malek Andrea és Solymos Antal is fellép 2012. február 4-én a Budapest Kongresszusi Központban azon az emlékkoncerten, amelyet Máté Péter 65. születésnapján rendeznek.

prae.hu

A kétórásra tervezett koncerten nagyzenekari kísérettel lépnek fel a közreműködő énekesek, akik az 1984-ben elhunyt zeneszerző, előadóművész közismert dalait adják elő - mondta Kozma András főszervező a keddi budapesti sajtótájékoztatón, amelyet Máté Péter egyik kedvenc helyén, a Piroska vendéglőben tartottak. Több zenész mellett jelen volt Máté Péter özvegye, Máté Edit, valamint leánya, Máté Dorka is.

Mint elhangzott, először 2007-ben, Máté Péter 60. születésnapján rendeztek emlékkoncertet. Az öt évvel ezelőtti helyszín a fővárosi Művészetek Palotája volt, a dupla teltházas esemény akkori fellépői közül a Back II Black, a Bolyki Brothers, Malek Andrea és Gallusz Niki jövő februárban is ott lesz, mellettük idősebb Malek Miklós, Zséda, Kökény Attila és Solymos Antal szerepel a programban.

A főszervező kitért arra, hogy a 2007-es budapesti dupla fellépés mellett több mint húsz sikeres vidéki koncertet tartottak Máté Péter emlékére, például Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten. A produkció 2008-ban egy szöuli fesztiválon is szerepelt, ahol az Elmegyek című dal koreai nyelven hangzott el. A mostani tervek között szerepel, hogy a 65. születésnapi emlékkoncert hanganyagát 2012 tavaszán kiadják CD-n.

Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten. Első rádiófelvétele 1967-ben készült, 1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made in Hungary táncdalszemlén. Díjat nyert egy írországi tehetségkutató versenyen, Elmegyek című dala - Nicolas címmel - Sylvie Vartan francia sanzonénekesnő előadásában lett világhírű.

Írt két musicalt, mintegy 150 számot komponált, életében hat hanglemeze jelent meg. 1984-ben hunyt el, dalai ma is népszerűek - az említetteken kívül például az Azért vannak a jó barátok, az Ott állsz az út végén, a Kell, hogy várj, a Hazám, az Egyszer véget ér, az Ez majdnem szerelem volt, az Egy darabot a szívemből vagy a Zene nélkül mit érek én.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés