bezár
 

zene

2011. 11. 07.
Speciális művészeti alap felállítását tervezi Kína
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Speciális alap felállításával támogatná 2012-től a művészeteket és a kulturális előadásokat a kínai vezetés.

prae.hu

Tao Cseng (Tao Cheng), a kulturális minisztérium művészeti osztályának helyettes vezetője bejelentette, hogy a speciális alap 200 millió jüan (6,9 milliárd forint) értékű lesz. A 2012-ben felállítandó pénzügyi alap forrását a kormány és magánbefektetők közösen biztosítanák, s annak összege a kezdeti 200-ról az évek során akár 800 millió jüanre (27,6 milliárd forint) is nőhet.

A pénzt a legkülönbözőbb művészeti formák támogatására fordítják, így a kínai operától kezdve a komolyzenei rendezvényeken át a balettig széles réteg részesülhet belőle.

A minisztérium a tervet az év végéig véglegesíti - nyilatkozta Tao a Hszinhua (Xinhua) hírügynökségnek.

A kínai vezetés törekvése, hogy a gazdasági növekedés és az arra való összpontosítás évtizedei után fokozottabb figyelmet szenteljen az ország kulturális erejének.

A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának múlt havi, hatodik plenáris ülésén a kultúra volt a kiemelt téma, amire ezt megelőzően már 15 éve nem akadt példa.

A döntéshozók a tanácskozáson a kultúrpolitika új irányelveiről, az azt kiszolgáló rendszer reformjáról határoztak.

A kulturális ágazatot a gazdasági, társadalmi fejlődés szerves részévé kell tenni, a kultúrát széles körben, az átlagemberek számára is elérhetővé kell tenni - fogalmazott a központi bizottság.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés