bezár
 

zene

2011. 11. 05.
Ligeti György művei a német CD-bestsellers listán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A német lemezkritikusok minden hónapban összeállított bestsellers listájára került fel szombaton az a CD, amelyen Ligeti György három kórusműve hangzik el. A műveket Barbara Hannigan, Susan Parry, a Kölni Rádiózenekar és Énekkar, valamint a Stuttgarti Vokálegyüttes szólaltatja meg Eötvös Péter vezényletével.

prae.hu

A Requiemet, az Apparitionst és a San Francisco Polyphony-t vették lemezre - közölte Gőz László, a lemezt kiadó Budapest Music Center (BMC) vezetője az MTI-vel.

Ligeti Györgyöt fiatal kora óta foglalkoztatta egy requiem komponálásának gondolata. Az első vázlatokat még Magyarországon jegyezte le 1953-ban, majd néhány év múltán, 1956-ban újból munkához látott, ám végül mindkét változat befejezetlen maradt - olvasható a kísérőfüzetben.

Nyugat-európai emigrációja, a háború utáni modern zenei irányzatok megismerése és saját zenei nyelvének megtalálása után 1963-ban nyúlt ismét a témához. A kompozíciós munka másfél évig tartott, a mű ősbemutatója 1965 márciusában volt Stockholmban.

A Requiem partitúrája hatalmas apparátust ír elő: nagy létszámú, húszszólamú énekkart, nagyzenekart, valamint egy szoprán és egy mezzoszoprán szólistát. A mű központi, legsúlyosabb része Celanói Tamás Dies irae kezdetű szekvenciájának megzenésítése. E tétel különös előfutára Ligeti egy évtizeddel későbbi operájának, a Grand Macabrénak.

Az Apparitions (Jelenések) különleges helyet foglal el Ligeti György életművében. Ez az emigrációt követő első hangszeres alkotása, egyúttal az első műve, amely jelentős nemzetközi feltűnést keltett: ősbemutatója 1960 júniusában volt az Új Zene Nemzetközi Társasága kölni zeneünnepén.

Ha az Apparitions a kezdetét, a Requiem pedig a kiteljesedését jelentette Ligeti "mikropolifon" technikájának és stílusának, akkor a San Francisco Polyphony a végpontot, egyúttal a stílusváltás előtti pillanatot jelzi a mikropolifóniától egy áttetszőbb, rajzosabb jellegű "új polifónia" felé vezető úton. A darab a San Francisco-i Szimfonikus Zenekar fennállásának hatvanadik évfordulójára készült, és ez a zenekar mutatta be 1975 januárjában Ozava Szeidzsi vezényletével.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés