Hercsel Adél interjúja Lázár Bence Andrással

Lázár Bence András: Rendszeres bonctan. Palimpszeszt-PRAE.HU, 2011., Budapest, 67 o., 1989 Ft

Néhány vers a kötetből:

Az anya

Anyám, magának varrattam a héten blúzt,

hogy ne csak a házban, a fészerig vezető

úton járkáljon, ne csak a kertet lássa

júdásfáival.
 

Anyám, az arca rozsdás, mint egy bérház

kilincse, keze hűvös, mint futó növények

árnyékában egy szeptemberi délelőtt.

Ne gondoljon rám, az apjára se, akit harmincöt

éve temettek. Megállt a szíve. Tudja, ezért terem

minden évben egy újabb szőlőfürt a lugasban.

Ha gondolja, anyám, imádkozom magával,

csak hagyja el ezt a fém ízű házat. Gondozza

júdásfáit a kertben, segítek önnek, csinálhatjuk

együtt. Csak higgye el, ezeket

a fákat nem azért ültettük, hogy

majd egyszer maga az egyiken.

Anyám, magának varrattam a héten blúzt,

hogy hátára simuljon, mint apja keze tenyerébe,

hogy ne csak a házban, jöjjön, járjuk be a várost,

keressünk eldugott kis utcákat, ahol apák fociznak

fiaikkal, és anyák tanítják lányaikat.

Vesse le köntösét, kifáradt már,

főzzön teát, kávét, mint régen, sminkelje ki magát.

Tudja, minden évben egyre jobb a bor, amit

a családi lugasban megtermett szőlőből préselünk,

és júdásfáink mind kiszáradtak.

Fiának

Én még gyerek voltam, te meg alig felnőtt.
Hétvégén eljártunk tejdiszkontba is.
Ott vettünk sajtot, fagyit, ilyesmiket.
Anya, tudod, amikor

abban a hűvös teremben
annyira fáztam, hideg volt, kértelek, siess,
menjünk kintebb, te nyugtattál, ne félj.
Anya, tudod, amikor még

apa egész nap dolgozott, te terhes voltál,
a kisebbik húgommal, én meg gyerek.
Sokszor rugdostam a köveket, te meg
leszidtál, ne csináld, nehogy valami baj legyen.
Anya, tudod, amikor még

gyerek voltam, te meg alig felnőtt,
fogtam a kezed. Most újra a tejdiszkontba
vágyom, fázni, a szürke fénybe.
Anya, tudod, amikor még fogtam a kezed,

nem zavart annyira, hogy egyszer majd
egy üres szobában kell rugdosnom a köveket,
és hogy a kisebbik húgom halva, túl hamar született.


A nő

Egészen biztosnak tudtalak
akkor, azon a kora nyári estén,
amit elöntött az eső, mint tiszta
szándék. Direkt neked cipeltem
hosszú éveken át, amit úgy hívnak:
férfikor. Gallér nélküli inget, csíkos
fehér nadrágot, barna cipőt húztam
fel, mint emlékek sorát. Néztelek,
ahogy a testemet, akár egy klasszikust
lejátszod magadban újra és újra. Csak
beszéltem, de te nem hallottál semmit.
Ha lehetne, mint egy tál levest, téged
újra melegítenélek. A férfikor néma,
szívünk a kutyáknak vettetik.

Facebook-esemény, ahol jelezni lehet a részvételt: LINK