bezár
 

zene

2011. 10. 27.
Két hét múlva Budapesten a Rammstein
2011. november 10. Papp László Budapest Sportaréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már csak 2 hét, és újra Budapesten ad koncertet a világ egyik leglátványosabb rock show-ját produkáló Rammstein zenekar.

prae.hu

Az estét 8 óra körül a svéd Deathstars nyitja meg, a Rammstein tagjai 9 óra magasságában lépnek színpadra 2 órás programjukkal.

Miután nincs Rammstein koncert pirotechnika nélkül, így a közönség erre most is bőven számíthat, a tűzoszlopoktól kezdve a görögtűzön át, a minden létező látványelemet felvonultató show-ban.

Rammstein on stage

Egész éjjel tart az építés a koncert előtti napon, ráadásul úgy, hogy a színpadot és a díszleteket az Aréna küzdőterén rakják össze, amíg a világítás és a pirotechnikai elemek a helyükre kerülnek, végül betolják a kész színpadot is a helyére.

Ebben 154 magyar technikai ember segédkezik, 5 targoncát és 115 motoros emelőt használnak hozzá.

2 szintes lesz a főszínpad, de mellette egy kisebb színpadon is felbukkan majd a banda néhány tagja, ahova leereszkedő hídon jutnak el, az emberek feje felett sétálva.

Rammstein on stage

A felszerelést közel 30 kamion és 6 busz szállítja városról városra.
A turnéval saját szakács is utazik, így csupán friss gyümölcsöt és pékárut kértek, minden mást magukkal hoznak.

Kifejezetten egyszerű öltözői berendezést kértek, csak néhány tükör, kanapé, dohányzóasztal, lámpák és fotelek vannak a listán, illetve friss német napilapokat szeretnének a zenekar tagjai kapni. Nincs különleges kívánságuk a szállító járművek kapcsán sem, kisbuszokkal közlekednek majd a városban, nem luxusautókkal.

A koncertre történő belépéskor meglehetősen szigorú, teljes táska- és személyellenőrzést kell végezniük a biztonsági embereknek. Nem lehet bevinni fél- vagy teljesen profi fényképezőgépeket, hang- és videó rögzítő felszereléseket, fegyvert, palackot, üveget, petárdát vagy bármilyen tűzijáték-felszerelést, alkoholt, lézer pontozót, láncokat, illetve szegecses/tüskés csuklóvédőt vagy hasonló ruházatot.

Ezen a turnén a Rammstein kifejezetten a legnagyobb slágereit játssza, hiszen a koncertkörút a napokban megjelent best of albumukhoz kapcsolódik.

A koncert várhatóan Budapesten is teljes teltház előtt fog zajlani november 10-én. 

Az utolsó jegyek most még megvásárolhatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.


nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés