A kiírás szerint a következő szavakkal, illetve kifejezésekkel kellett verset írni (ütőér, aszfaltosan, buborék, pattogtatnám, lomtárral, lírai alkat). A beérkezett 37 pályázat közül a zsűri (Halmosi Sándor költő, Janox, Pécsi Marcell, a Ködlámpa irodalmi kávézó házigazdája és Simon Márton költő) külön-külön egy 10 pontos skálán értékelte a verseket, s az összesített átlagot figyelembe véve hirdette ki a végeredményt.

Szebeni Sándor  

Badar zavar

Lívia lírai alkat,

hogyha sikkant, csakis halkat.

Lüktet benne száz ütőér,

Ő maga „A három nővér”.

Bőrén visel szexi tetkót,

s imádja a szadis szerkót.

Ajakán kél kéj-buborék…

Csak az győzné, aki derék!

Magamat de nekiadnám!

Ostoromat pattogtatnám,

aszfaltosan-betyárosan,

amúgy aszfaltbetyárosan!

…de csak állok, üres tárral,

lomtalanított lomtárral…

Gortva Tamás
Búcsúvers

Csak a közfalakat ütöttük ki,

a pincét már így vettük, aszfaltosan.

Közösen döntöttünk mindkettőről,

pontosabban háromról a vétellel.

Emlékszel? Persze biztosan, te mindig mindenre,

és ebből kifolyólag mindig mindent jobban…

Aztán ha már nekem is, neked is kell privát tér.

Kulcsra zárt dohos emlékek. A gyerek béna babakocsija,

rohadt hagymaszag, mert persze ide pakoltuk,

ami a garázsba nem fért, vagy mert csak simán, az a tiéd,

egérpiszok, feles barackos üvegek,

még apádtól hoztuk el, azt mondod emlék.

Egy lomtárral élek együtt –

Drágám!

Nem szemrehányás. Te mindent megőrzöl.

Magad is, kész röhej, vagy tíz évig védted magamtól.

Ócska bevásárlószatyrod, tudod

(persze, hogy tudod, mert te mindig mindent…)

amit oldalt cipzárral csuksz össze,

belül meg ezer-buborék-védőfólia,

amit minden gyerek, én is

reggeltől-estig pattogtatnám, is kinevetik.

Aztán mint a sakál, hogy nyakadon az ütőér is,

hogy hagyjam abba, nőjek már fel, hogy nem igaz,

aztán legyintesz, lírai alkat.

Közben te őrzöl minden szemetet,

de persze te rák vagy, neked szabad.

Szóval csináld. A gyerek már úgyis felnőtt,

félévente ha hazajár. Majd most!

Csak kérlek, ne szekáld, és ne mondd,

hogy csak azért, hogy nekem legyen igazam.

Sok év után először értsünk egyet!

Jah! a Lacit megbocsátottam.

Nem számít…

Csata Ernő

Kánikula

Tűző napon

száguldok az olvadt,

süppedő országúton,

mely lázas ütőér

alattam,

kanyarog, ráng

aszfaltosan,

s én lírai alkat

csak űzöm

buborék álmaimat,

egy érzelmi lomtárral

vágyaim mélyén,

pattogtatnám

hiúságom

apró labdáit

a fényes ég felé.