bezár
 

zene

2011. 10. 25.
Örmény gordonkaművész Pesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szerdán a budapesti Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, csütörtökön pedig a pécsi Kodály Központban lép fel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar Kocsis Zoltán vezényletével. A műsor a közelgő ünnep hangulatához illő.

prae.hu

Az esteken megszólal Mozart Requiemje, amelynek szólóit Rácz Rita (szoprán), Németh Judit(alt), Pataki Adorján (tenor) és Cser Péter (basszus) énekli. Bemutatják Csíky Boldizsár erdélyi zeneszerző Gulág című szimfonikus "emlékművét" is - közölte kedden az MTI-vel Bukta Julianna sajtóreferens.

A Gulag című szimfonikus költemény nem tartozik Csíky Boldizsár fő műveinek sorába, mégis fontos alkotás - vélekedett a próbák során Kocsis Zoltán -, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy micsoda borzalmakat élhet meg az ember, olyan dolgokért, amelyeket soha el nem követett. A maga nemében egy remekművet hallhat a közönség egy olyan szerzőtől, aki gyakorlatilag mindent tud a zenéről.

A darab egytételes nagyzenekari mű, amely 2008-ban keletkezett, ősbemutatóját Selmeczi György vezényelte a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának élén. Inspirációs forrása kétségtelenül azokban a beszámolókban keresendő, melyeket a szerző közvetlenül a túlélőktől hallott, azokról a hihetetlenül kegyetlen eseményekről, amelyek a XX. század terrorra alapozott rendszereinek megtorló színterein, az emberi méltóság meggyalázása közepette történtek meg.

Elhangzik még Sosztakovics I. csellóversenye, amelyet egy igazi világsztár, az egyik legnagyobb aktív gordonkaművész és Sosztakovics-specialista szólaltat meg, az örmény Suren Bagratuni. (A korábban meghirdetett Heinrich Schiff csellóművész betegségére tekintettel lemondta a hangversenyt.)

Bagratuni már a moszkvai konzervatóriumi tanulóévei alatt ezüst érmet nyert az 1986. évi nemzetközi Csajkovszkij versenyen, és ezzel elindult egyedülálló nemzetközi szólista, és kamarazenész karrierje.

Az örményországi Jerevánban született, és zenei tanulmányait hétéves korában kezdte. Számos hazai és nemzetközi versenyen elért győzelmei után a moszkvai konzervatóriumban, majd az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait.

Tanárai olyan legendás gordonkaművészek voltak, mint Daniel Shafran, Natalia Sakovszkaja és Laurence Lesser. A világ legnagyobb hangversenytermeiben koncertezett: Moszkva, Szentpétervár, európai nagyvárosok, Johannesburg, a Carnegie Hall Weill hangversenyterme, a bostoni Jordan terem.

Az I. gordonkaversenyt Sosztakovics 1959 nyarán fejezte be, és október 4-én már a bemutatóra is sor kerülhetett: a Leningrádi Szimfonikusokat Jevgenyij Mravinszkij vezényelte, a szólót pedig az a Msztyiszlav Rosztropovics játszotta, akinek a mű ajánlása is szól.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés