bezár
 

film

2011. 10. 24.
Általános vitára alkalmas a filmtörvény módosítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Általános vitára alkalmasnak találta a mozgóképről szóló 2004. évi törvény módosítását célzó törvényjavaslatot hétfői ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.

prae.hu

Jeney Orsolya, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a törvénymódosítást az elmúlt időszak tanulságait levonva, a hatékonyság és az átláthatóság növelése érdekében kezdeményezték.

Emlékeztetett arra, hogy a javaslatban a Magyar Nemzeti Filmalap feladatait összegezték, valamint rendelkeztek a szervezet kiszámítható támogatásáról is, amelyet a hatoslottó játékadójának 80 százalékából biztosítanának. Jeney szerint így éves szinten mintegy négymilliárd forintból gazdálkodhat majd a filmes csúcsszervezet. Mint fogalmazott, az új intézményi forma eredményesebbé teszi a támogatások felhasználását.

Kiemelte, hogy a javaslat részletesen ismerteti a mozgóképszakmai hatóság, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) feladatait, rendelkezik a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap együttműködéséről, és számos fogalommeghatározási pontosítást is tartalmaz.

Karácsony Gergely, a bizottság alelnöke, az LMP frakcióvezető-helyettese hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar filmszakma számos kiemelkedő eredményt mutatott fel az elmúlt években, a világ számos fesztiválján nyertek díjat a hazai alkotók. Szerinte a filmforgalmazási rendszer sikertelenségét mutatja, hogy a nemzetközi szinten jól szereplő alkotások épp a magyar közönséghez nem jutottak el.

Az alelnök kitért a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) körüli visszásságokra, a felhalmozott adósságra is, majd leszögezte, hogy ezek orvosolhatóak lettek volna a közalapítványi forma keretén belül is. Karácsony úgy vélte, az NMHH nem alkalmas a mozgóképszakma hatósági feladatainak ellátására.

Hozzátette: az új filmtámogatási rendszer inkább egy "filmproduceri irodához" hasonlít, és nem teremti meg annak lehetőségét, hogy a művészeti alkotások "a szabadság légkörében" születhessenek meg.

Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő azt kifogásolta, hogy a módosítások beterjesztését nem előzte meg szakmai egyeztetés, valamint hogy a bizottság nem tudta meghallgatni a Magyar Nemzeti Filmalap vezetőjét.

A politikus rámutatott: az ellenzék számára elfogadhatatlan, hogy az NMHH lássa el a hatósági feladatokat, mivel annak működésébe, döntéseibe az ellenzék nem szólhat bele.

L. Simon László, a bizottság fideszes elnöke hozzászólásában leszögezte, a módosító javaslat "jó alap", ugyanakkor kiemelte, ő maga is fog még néhány módosítást kezdeményezni. Ezek egyike, hogy a hatoslottó játékadójának ő nem a 80, hanem a 90 százalékát fordítaná a filmalap támogatására.

A fideszes politikus - Karácsony Gergely hozzászólására reagálva - úgy vélte, hogy a közalapítványi forma "katasztrofálisnak" bizonyult, amire bizonyíték, hogy mintegy nyolcmilliárd forintnyi adósság halmozódott fel az MMKA-nál.

"Miért nem történt eddig komoly számonkérés?" - tette fel a kérdést, majd hozzátette, szerinte lehetőséget kell teremteni arra, hogy a Magyar Mozgókép Mestere címet a javaslat szerint felváltó Nemzet Filmművésze címet vissza lehessen vonni azoktól, akik nem tudnak elszámolni állami támogatással.

L. Simon László üdvözölte a módosítás azon részét, amely szerint a hatoslottó játékadójának bevonásával felszabaduló összegeket a kulturális szféra más területeire lehet fordítani.

Gyutai Csaba fideszes képviselő a "tartalmi-minőségi megújulást" hiányolta a törvényjavaslatból: szerinte a módosítások révén szorgalmazni kellene azt is, hogy több történelmi témájú vagy a közelmúlt megértését szolgáló film szülessen. Gyutaival egyetértett Pörzse Sándor, a Jobbik képviselője, valamint L. Simon László is.

Novák Előd ehhez hozzáfűzte: módosító indítványt nyújt be, hogy a történelmi filmekre külön keretet hozzon létre a kormány.

Karácsony Gergely szerint nem igaz, hogy a magyar filmművészek nem készítettek a közelmúltról filmeket, példaként Török Ferenc Apacsok és Moszkva tér című filmjeit említette.

Ugyanakkor úgy vélte, nem a politikusok dolga megmondani, hogy milyen filmek szülessenek. "Ez az előző rendszer modellje volt" - tette hozzá, majd megjegyezte, hogy a művészfilmek valóban elszakadtak a magyar közönség igényeitől.

A bizottság a személyeskedésbe torkolló vita után végül 12 igen szavazattal, egy nem és két tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a törvénymódosító javaslatot.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosítását célzó javaslat tárgyalása során a bizottság nem támogatta Lendvai Ildikó szocialista képviselő indítványát, amely a pornográf művek mellett az erőszakos tartalmú műveket is kulturális járulékkal illetné.

L. Simon László - aki az NKA elnöke is egyben - leszögezte: elviekben egyetért Lendvai Ildikó javaslatával, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy "technikailag" kivitelezhetetlen a módosításban foglaltak értelmezése.

A bizottság megszavazta viszont saját módosító indítványát, amely a miniszteri keretet maximalizálta az NKA bevételeinek 25 százalékában.
Támogatta a bizottság Karácsony Gergely javaslatát is.

A képviselő a hazai artmozihálózat megmentése érdekében három százalékos járulékot vetne a ki a multiplexmozik jegyeire, és az NKA-nál így keletkező bevétellel töltené ki az MMKA megszüntetésével az artmozik finanszírozásában keletkező űrt.

Az LMP-s politikus számításai szerint így körülbelül újra évi 250-300 millió forinttal lehetne támogatni a művészmozik működését. Gulyás Dénes javaslatát, aki öt százalékra emelte volna a járulékot, leszavazta a testület.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Luca Guadagnino: Challengers
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés