bezár
 

film

2011. 10. 24.
Különdíjat kapott Luxemburgban a Pál Adrienn
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Különdíjjal jutalmazta a vasárnap befejeződött luxemburgi filmfesztivál zsűrije Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjét - közölte a Magyar Filmunió az MTI-vel.

prae.hu

A CinÉast filmfesztivált október 5. és 23 között negyedik alkalommal rendezték meg Luxemburgban.

A közép és kelet-európai filmek fesztiválján idén magyar, cseh, lengyel, román, szlovák és bolgár filmek mutatkoztak be. A rendezvénysorozaton emellett a térség zenei, művészeti és gasztronómiai ínyencségei is terítékre kerültek - írta a fesztivál honlapja (www.festival.lu).

A filmmustrán több mint negyven produkciót vetítettek le, ebből kilenc versengett a fődíjért. A zsűrit Agnieszka Holland lengyel filmrendező vezette. A fődíjat a Lech Majewski rendezésében készült Mlyn i Krzyz című lengyel alkotás kapta. A Pál Adrienn a zsűri különdíját érdemelte ki.

A közönségdíjat Tomás Rehorek fekete komédiájának, a Czech Made Man című produkciónak szavazták meg a fesztivál látogatói.

A Pál Adrienn tavalyi bemutatása óta több mint húsz nemzetközi fesztiválon szerepelt sikerrel. Ezek között Cannes-ban a nemzetközi kritikusok díjával jutalmazták, a cottbusi filmfesztiválon Kocsis Ágnes a legjobb rendező díját kapta, egyúttal a főszerepet játszó Gábor Éva alakítását is díjazták, a zürichi filmmustrán pedig ugyancsak a kritikusok díját vehették át az alkotók.

A Pusztai Ferenc által vezetett KMH Film műhelyében nemzetközi közreműködéssel született Pál Adrienn a 2010-es Magyar Filmszemlén egyebek mellett a legjobb film díját nyerte el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Alex Garland: Polgárháború

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés