bezár
 

film

2011. 10. 24.
Az idegen és Tilla Csicskája az Európa Pontban
2011. október 25. 19h, Európai Unió Háza, 1024 Budapest, Lövőház u. 35
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kedden két gyöngyszem kerül sorra az Európa Pont filmklubjában. Először Till Attila Csicska című rövidfilmjét vetítik, majd a tavalyi Lux-díjas Die Fremde (Az idegen) című alkotás kerül sorra. A vetítés vendége Till Attila, akivel Gyárfás Dorka beszélget.

prae.hu

Október 25-én Till Attila lesz az Európa Pont vendége, ahol a Lumière Filmklubban két nagyszerű alkotást is vetítenek. Az egyik Tilla Csicska című kisfilmje, amely a 42. Magyar Filmszemlén elnyerte a kisjátékfilmes kategória fődíját, Sanghajban pedig a Mobiltelefonos rövidfilm kategóriában lett a legjobb játékfilm és Cannes-ban is sikerrel vetítették. A másik pedig a tavalyi év Lux díjas filmje, a Die Fremde (Az idegen) lesz. Utóbbi alkotás számos fesztiválon szerepelt már sikerrel, és Magyarországon mindössze egyszer volt látható. Forgalmazó hiányában egyelőre nincs is kilátás arra, hogy a mozikban megnézheti a magyar közönség. A német film egy 25 éves, török anya megrendítő története, aki kisfiával elhagyja férjét és Isztambult, hogy Berlinben élő szüleihez költözzön, egy jobb élet reményében.


Az idegen (Die Fremde, 2010, 119 perc) Rendező: Feo Aladağ


A huszonöt éves Umay kisfiával együtt megszökik férjétől, akivel Isztambulban boldogtalan házasságban élt. Vissza szeretne költözni Berlinben élő szüleihez, hogy aztán önálló életet kezdhessen. Tudja, hogy szülei és testvérei nem helyeslik a döntését, de abban bízik, hogy szeretetük erősebb, mint a társadalmi kényszerek. Ám hamarosan rá kell ébrednie, hogy a család nem szakíthat teljesen a hagyományokkal.



A 2010-es berlini filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott film elnyerte az Európai Parlament Lux-díját, emellett a legjobb színésznő és a legígéretesebb új tehetség kategóriájában Európa Filmdíjra jelölték.


Csicska (2011, 20 perc) Rendező: Till Attila

Balogh István egy nem túl gazdag farmer, aki teljes irányítás alatt tartja feleségét, családját és egy szolgáját. Mindent megtesz, hogy megőrizze a szigorú hagyományok által kialakított családi képet. A szereplők közeli, de szokatlan kapcsolataik révén szembesülnek tragikus sorsukkal. A modern rabszolgaságot bemutató filmet cikkek, híradások ihlették, valamint olyan emberek emlékei, akik hasonló helyzeteket éltek túl.



Időpont: 2011. 10. 25. (kedd) 19:00
Helyszín: Budapest II. ker., Lövőház u. 35.
A belépés ingyenes!
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Dev Patel: A Majomember

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés