bezár
 

zene

2011. 10. 21.
Kobajasi Kenicsiro vezényli a győri filharmonikusokat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három éves tárgyalássorozat eredményeként 33 év után újra Győrben vezényel Kobajasi Kenicsiro, a Győri Filharmonikus Zenekar Verdi Requiemjét szólaltatja meg a világhírű japán karmester vezényletével október 29-én a Richter Teremben, másnap pedig Budapesten, a Művészetek Palotájában csendül fel a mű.

prae.hu

A zeneirodalom remekművében Sümegi Eszter (szoprán) Wiedemann Bernadett (alt), Kiss B. Atilla (tenor) és Kovács István (basszus) énekel szólót, közreműködik a Nemzeti Énekkar Antal Mátyás vezényletével.

A győri zenekedvelők számára meglepetéssel is szolgál az együttes: digitális kamara-kiállításon mutatja be a Kobajasi Kenicsiro első, 1975-ös győri szerepléséről szóló korabeli sajtódokumentumokat a Richter Terem aulájában - mondta Fodor László kommunikációs vezető pénteken az MTI-nek.

Az archívumokban felkutatott évtizedes újságcikkek - köztük a koncertről szóló MTI-hír -, valamint zenekritikák és fotók elevenítik fel az eseményt.

Szólnak a japán dirigens győri fogadtatásáról, aki Budapesten indult el a világhír felé, miután 1974-ben megnyerte a Magyar Televízió I. nemzetközi karmesterversenyét.

Kobajasi Kenicsiro 1975 októberében a Kisfaludy Színházban Beethoven, Mendelssohn és Dvorák műveiből dirigált. Három évvel később Berlioz, Stravinsky, Muszorgszkij és Ravel egy-egy művével lépett a győri zenekarral a zsúfolásig megtelt városi sportcsarnok közönsége elé a Kisalföld című helyi lap akkori tudósítása szerint.

Az október 29-iki győri hangversenyre már hetekkel ezelőtt minden jegy elkelt. Verdi Requiemjét november 1-jén Budapesten a Művészetek Palotájában is előadja a győri együttes a japán karmester vezényletével.

A budapesti koncert jótékonysági esemény lesz, a hangverseny teljes bevételét a japán földrengés és szökőár károsultjainak ajánlották fel az est közreműködői.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés