bezár
 

film

2011. 10. 20.
Román filmnapok Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az elmúlt évek legjobb román filmjeiből láthatnak válogatást azok, akik hétfőtől ellátogatnak a szegedi Grand Café művészmoziba - közölte Kimpián Péter, a rendezvény egyik szervezője csütörtökön az MTI-vel.

prae.hu

A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete által immár negyedik alkalommal megrendezett filmnapok mottója idén: Határon innen és túl. A történetek jó része ugyanis határokról és határhelyzetekről szól, a szó konkrét és átvitt értelmében: a filmek helyszínei között van kis tanya a román-magyar határon és moldáv-román esküvő is.

A magyar felirattal vetített alkotások között vannak többszörösen díjazott filmek, mint amilyen a Morgen, a Besszarábiai menyegző vagy a Legjobb szándék, amely a locarnói filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezésért és a legjobb férfi színésznek járó elismerést, valamint a miskolci CineFest New Europe díját.

Szerepel a programban olyan alkotás is, amelyet először láthat a magyar közönség: ilyen Ana Lungu és Ana Szel filmje, A cet gyomrában, amely a még harminc évesen is szüleivel élő Ana történetét meséli el.

A filmszerető közönség mellett a balkáni rézfúvós zene rajongóinak érdeklődését is fölkeltheti az utolsóként, október 29-én vetített mozi, Dan Chisu A medve című alkotása, amelynek zenéjét Goran Bregovic írta.

Az 1990-es évek Romániájában játszódó filmben az állami cirkusz medvéjének kalandos sorsa elevenedik meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Csáki László: Kék Pelikan

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Platon Karataev: Napkötöző
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés