bezár
 

zene

2011. 10. 19.
Zongoratorta a Liszt-év alkalmából
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zongorát ábrázoló dísztortát készítenek október 21-én Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére a BéKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskola növendékei; a tanítási órák végét pedig zongoraszó fogja jelezni - közölte a békéscsabai iskola szakoktatója az MTI-vel szerdán.

prae.hu

Mladonyiczki László elmondta: az évfordulóra a cukrásznak tanuló diákok a tanáraikkal közösen készítik el a dísztortát, de emlékasztalt is állítanak Liszt Ferenc emlékére.

A négyterítékes asztalra a tányérokat külön erre az alkalomra Hollóházán készítették szélén fekete-fehér zongorabillentyűket ábrázoló díszítéssel. Az asztal többi dekorációja is illeszkedik a zongorához, illetve a zene világához, például a kisebb tányérokat kottafejek fogják díszíteni.

Az emlékasztalt egyébként most először láthatják majd az érdeklődők, a diákok ezzel a produkcióval készülnek az országos szakmai versenyre is.
Az évforduló alkalmából artisztikai kiállítás is lesz, amelyen fekete retekből és sütőtökből formálják meg a tanulók Liszt Ferenc kezét.

A tanórák végét csengő helyett zongoraszó fogja jelezni, a szünetekben a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola növendékei mutatnak be egy-egy zongoradarabot Liszt Ferenc műveiből.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés