bezár
 

film

2011. 10. 15.
A Merlinben színpadon a Closer
2011. október 20., november 6. és 16., 19h, Merlin Színház, V. Budapest, Gerlóczy utca 4.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mike Nichols Oscar-jelölt filmje, a Closer Julia Roberts, Natalie Portman, Jude Law és Clive Owen alakításaival véste magát a mozinézők emlékezetébe. A film alapjául Patrick Marber Closer című darabja szolgált, melyet most Közelebb! címen Sopsits Árpád rendezett színpadra a Merlin Színházban. Anna, Alice, Dan és Larry szerepében Érsek-Obádovics Mercédesz, Gera Marina, Kádas József és Molnár Csaba látható.
A történet középpontjában egy szerelmi négyszög áll. A szereplők: egy fiatal rebellis sztriptíztáncosnő, egy félénk, de nagyravágyó nekrológíró, egy középkorú hedonista bőrgyógyász, és egy, az érzelmeit ridegséggel leplező fotográfusnő. Négyük sorsa közel öt éven át összekapcsolódik, mindannyian elvesznek a vágyak labirintusában. Ha úgy tetszik, a Veszedelmes viszonyok ezredfordulós változatának jelenetei peregnek a nézők szemei előtt - a fő mozgatóerők azonban továbbra is a szex, a féltékenység és az árulás.

A darab sikerének a titka talán az, hogy Marber mesteri tudással keveri az angol önironikus humort a húsbavágó emberi drámával, s mindeközben nem kímél semmilyen tabutémát. Ez a darab friss, nagyon mai, és meglehetősen groteszk. Igazi szórakozást nyújt a fiatal tizenéves generációtól a legidősebbekig, de néha fejbe vág és mélyen elgondolkoztat emberi milyenségünket illetően.

A cselekmény Londonban játszódik, ahol egy fotóművésznő, egy sztriptíztáncosnő, egy író és egy orvos ismeri meg egymást véletlenül, de végzetszerűen. Folyton megcsalják egymást és őket is megcsalják. Ész nélkül rohannak a vesztükbe, és csupán a kéj, a szabad, már-már állatias ösztönöktől hajtott vágyakat akarják átélni mindenáron, bárkit eldobva, bárkit fölszarvazva. Mikor valakivel összejönnek forró szenvedélyeik hatására rádöbbennek, az előző jobb volt, a régi kell, bármi áron! A szerelem létszükséglet, de csak akkor, ha nem kaphatják meg. Mindig az kell, ami elérhetetlen. Ha kéznél van, már nem izgalmas. Feszültségekkel teli dráma cigarettafüstbe burkolva.

A világon az emberi kapcsolatok egyre felszínesebbek, kapkodóbbak, tétovábbak. Ebben a szerelmi négyszögben minden szereplő elárulja, megcsalja, megalázza, kizsigereli a másikat. Érzéki gyönyört hajszol és érzelmekről szaval. Sem a házasság, sem az azon kívüli kapcsolat nem ad kapaszkodót a világgal és a belső rémekkel szemben. A magánnyal szemben. Mert ez a legnagyobb ellenség.


Közelebb!


Szereplők:
Anna - Érsek-Obádovics Mercédesz
Alice - Gera Marina
Dan - Kádas József
Larry - Molnár Csaba

Fordította: Upor László
Díszlet: Sopsits Árpád
Jelmez: Sántha Borcsa
Filmbejátszás: Toepler Zoltán
Fotók: Révész Balázs
Asszisztens, mozgásrendező, koreográfus: Lisztóczky Hajnal
Producer: Érsek-Obádovics Mercédesz, Sopsits Árpád

Rendező: Sopsits Árpád


Előadások:
2011. október 20. csütörtök / 19.00
2011. november 6. vasárnap / 19.00
2011. november 16. szerda / 19.00


Jegyek:
Jegyár 2 000 Ft, diák 1 500 Ft
Jegyek kaphatók a MERLiN Színházban (V. Budapest, Gerlóczy utca 4.)
Jegyfoglalás e-mailben: info@merlinszinhaz.hu
Internetes jegyvásárlás: http://merlin.jegy.hu, www.ticketportal.hu,
www.jegymester.hu 


(Fotók: Schiller Kata. Forrás: http://www.merlinszinhaz.hu)

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés