bezár
 

zene

2011. 10. 15.
Hangverseny Dobszay László emlékére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az augusztus végén elhunyt zenetörténész, egyetemi tanár, a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémia volt elnöke, Dobszay László emlékére rendeznek hangversenyt hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

prae.hu

A zenetörténészt végrendelete szerint szűk családi körben temették el, a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai ezért is kezdeményezték az emlékhangverseny megrendezését.

Jeney Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, aki a művészeti akadémia zenei alkotóosztályában Dobszay Lászlóval tevékenykedett együtt, az MTI-nek elmondta, hogy szerepet vállalt a koncert programjának összeállításában. Ehhez fontos szempont volt, hogy jelentkezett az ismert brit kontratenor, Nicholas Clapton, aki már több mesterkurzust tartott Magyarországon, legutóbb a 2011-es Esztergomi Liszt Héten. A művész egy Purcell és Haydn vokális alkotásait tolmácsolja hétfőn este.

A koncert Bach h-moll szonátájának első tételével kezdődik, majd Batta András, a Zeneakadémia rektora és Sárosi Bálint zenetudós tart megemlékezést.

"Olyan szerzőktől válogattunk a koncertre, akiknek a munkái nagyon közel álltak Dobszayhoz. Mindenképpen meg kell szólalnia Mozartnak: a nyitó számmal azonos hangnemű, tehát h-moll adagio zárja be az estét" - részletezte Jeney Zoltán.

Egy kései Liszt-kompozíció is elhangzik, felcsendül gregorián zene is a Schola Hungarica alapítójának emlékére, a kortársak közül pedig Kurtág Györgytől, Vidovszky Lászlótól és Jeney Zoltántól hallható egy-egy zenemű-részlet.

A versek kiválasztásában a család volt a zeneszerző segítségére, átnézték Dobszay László könyvtárát, hol találhatók cédulák, lapszéli jegyzetek. A költeményeket Szersén Gyula színművész olvassa fel.

A visegrádi református templomban is Dobszayra emlékeznek. Szombaton a Brnóban működő Szláv Zenei Központ és az Ars Danubiana Visegrád Alapítvány szervez gálakoncertet. Dobszay László alapította a Musicalia Danubiana zenetörténeti kiadvány-sorozatot, amely pótolhatatlan szerepet tölt be a visegrádi országok zenetörténetének megismertetésében.

Az Ars Danubiana Visegrád Alapítvány 2009-ben a névadó város millenniumi programjának keretében, Dobszay László tudományos, pedagógiai és előadóművészi tevékenységének szellemében született.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés