bezár
 

film

2011. 10. 12.
Új lehetőségek a közösségi oldalakon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A közösségi oldalak jövőjéről, felhasználóik internetezési szokásairól és marketingcélokra való felhasználásáról hallhattak előadásokat és beszélgetéseket az Internet Hungary című konferencia résztvevői szerdán.

prae.hu

A Csehországból érkező Jan Rezab, a világ egyik legnagyobb szociális elemző vállalata, a Socialbakers munkatársa elmondta, hogy a felhasználók a közösségi oldalakon azt igénylik, hogy ha kérdést tesznek fel egy vállalatnak, akkor arra 1-3 órán belül választ kapjanak.

Ehhez képest például a Facebookon jelen lévő cégek világviszonylatban az esetek 3-5 százalékában adnak egyáltalán választ, s akkor is csak nagyjából két nap elteltével.

A vállalatokat a közösségi oldalakon nyomon követők aktív részvételt igényelnek, és egyedi, érdekes tartalmakat, nem az adott cég honlapjára akarnak eljutni. Vagyis nem linkek elhelyezése, hanem az oldalra szánt fotók, videók válnak kedveltté.

Elmondta azt is: bár a közösségi hálók világméretűek, a marketingstratégiákat mégis érdemes helyi szinten kialakítani. A felhasználói szokásokról szólva elmondta: a Facebookot az emberek több mint 40 százaléka már mobiltelefonról éri el.

Hozzátette: Magyarországon még jelentős növekedést mutat az oldal, hiszen egy éve 2 millió magyar regisztrálja volt, ma már viszont mintegy 3,6 millió. Létezik-e közösségimédia-stratégia? - erre a kérdésre keresték a választ egy kerekasztal-beszélgetés tagjai.

Gál Judit, a Hill and Knowlton munkatársa szerint a közösségi média nem minden vállalat számára megfelelő marketingeszköz. Ezeken az oldalakon ugyanis a vállalatoknak partnerként kell kezelniük ügyfeleiket, és bizonyos cégeknek ez nem fér bele a profiljába.

Bitter Brúnó (Next Wave Europe) arra mutatott rá, hogy a cégek nem szervezhetik ki úgy a közösségi oldalakon való megjelenésüket, mint ahogy teszik ezt egy reklámfilm legyártatásával.

Megyeri Tibor, a Magyar Telekom igazgatója az interaktív televíziózást bemutatva úgy vélte: ez a szolgáltatás egyelőre gyermekcipőben jár, és sokáig csak másodszerepet tölthet be a lineáris televíziózás mellett. Beszámolt arról is, hogy vállalata, amely ezen a területen 180 ezer ügyféllel rendelkezik, három funkciót ajánl.

Az adás megállíthatóságát és visszanézhetőségét, online videotéka-szolgáltatást, valamint interaktív szolgáltatásokat. Mint mondta, ez utóbbi még "kísérleti terep" a vállalat számára, jelenleg például webrádiókat, Facebook-alkalmazást vagy a Mindentudás Egyetemének gyors elérését kínálják.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés