Hatvan esztendővel ezelőtt a Szentkirályi utcai köztársasági palotában osztották ki először a Kossuth díjakat. A száztíz kitüntetett közül hárman, Bartók Béla, Derkovits Gyula és József Attila a Kossuth díj aranyfokozatának posztumusz díját kapták.

Gordon Zsuzsa színművésznő a ma élő azon kevesek egyike, akik személyesen ismerték a nagy költőt. Igaz, még csak aprócska lányként, de az ismeretség története így is rendkívüli. 

- Édesapám Gartner Pál ideg- és elmegyógyász orvos volt, sok egykori híresség vette igénybe tanácsait és szolgálatát. József Attila is az egyik betege volt. A Kálmán utcai rendelőt apám a lakásunk egy részéből alakította ki, így magam is láthattam, hogy többször járt nálunk a költő. Persze, akkor még nem tudtam, hogy valójában ki is ő. Édesapám hívta fel a figyelmemet arra, hogy Pefőfi Sándor és Ady Endre mellett a magyarság legnagyobb élő költője a gyakori vendég. József Attila nagyon szegény körülmények között élt, apám nem is fogadott el tőle soha  pénzt a gyógyításáért. A verses kötetet - amellyel a költő meg akarta hálálni a gyógyító munkát - sem fogadta el egyfajta "hálapénz" gyanánt, ragaszkodott hozzá, hogy tisztességgel megfizesse az árát. 

- Bizonyára más emlékei is vannak József Attiláról...  

- Egyszer, amikor a rendelésre várt, az ölébe ültetett és mesélt nekem. Egyik versét, a Medvetáncot is elmondta. A vers végét többször is elismételtem vele együtt: "Brumma, brumma, brummadza". Talán a személyes ismeretség miatt is, életem első verses kötete, amelyet végig olvastam, éppen az övé volt. Az iskolai ünnepségeken pedig már mindig az ő verseit szavaltam.

Gordon Zsuzsa később, már ünnepelt színésznőként nem találkozhatott a költővel, csupán a verseivel. 

- Az  irodalmi műsorommal, amelyet az ő költeményeiből válogattam, több éven át jártam az országot. A Radnóti Színházban is sokáig műsoron volt a József Attila estem. 

- Bizonyára vannak kedvencei...

- A Kései sirató, a Mama és a Dunánál. 

- Akad személyes relikviája a költőtől?

- Nagy becsben tartom azt a verseskötetét, amelyet édesapámnak dedikált. Másrészt van egy róla készült plakettem,amely azután született, amikor anyai nagybátyámnak,  Szöllősi Endre szobrászművésznek modellt ült. 

- Az élet úgy hozta, hogy ön is híres ember lett, népszerű színésznő. Kikre emlékszik a legszívesebben az egykori hírességek közül, akikkel összehozta a sors? 

- Jávor Pálra, az első számú szívrablóra, akibe minden nő szerelmes volt. Apámnak jó barátja volt, többször járt nálunk, mi is mentünk hozzájuk. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valamikor egy színpadon, együtt szerepelünk. Két darabban is a partnere lehettem. Sok-sok év után jött haza Amerikából és szerződött ahhoz a színházhoz, ahová én is tartoztam. Az Ifjúsági Színházban a Szegény jó Mártonban én játszottam mellette a női főszerepet. Majd a Petőfi Színházban A királyért című Somerset Maugham darabban voltunk partnerek. Jávor nagybetegen jött haza, már gyomorrákban szenvedett. Emlékszem milyen jeges volt a keze, csont és bőrre fogyott! Az élete utolsó előadása után a színházból vitték a kórházba, nem sokkal később meg is halt. Azóta sem dolgoztam nála nagyobb művésszel.

- Ugorjunk egy nagyot a jelenbe. Régóta nem hallottunk arról, hogy játszana valamelyik darabban...

 - Tény, hogy több, mint tíz éve nem léptem színpadra. Színházba sem járok, nem tetszik nekem, amit ma színházművészet címen előadnak. Nemrég az Új Színház az örökös tagsággal tüntetett ki. Igaz, soha nem voltam ennek a színháznak a tagja, de a Paulay Ede utcai színház elődjében, a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházban kezdtem a színészi pályafutásomat. Tíz év óta a Pécsi Nemzeti Színházban én adom át a Szendrő József díjakat annak a színésznek, akit a társulat titkosan megszavaz. Valamikor - pécsi színésznő koromban - Máthé Erzsi és én adtuk a legtöbb pénzt arra, hogy ez az alapítvány megszülessen.