bezár
 

zene

2011. 10. 08.
Farkas Róbert harmadik lett a zágrábi nemzetközi karmesterversenyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Farkas Róbert harmadik lett a Zágrábban a héten megrendezett ötödik Lovro von Matacic nemzetközi karmesterversenyen. A fiatal magyar karmester emellett pénteken éjjel elnyerte a Horvát Zeneszerzők Szövetségének különdíját és a verseny állandó zenekara, a Horvát Rádió Szimfonikus Zenekarának titkos szavazással odaítélt különdíját is.

prae.hu

A versenyre több mint 40 országból 160-an jelentkeztek. Az előzsűrizés után 16-an mutatkozhattak be a hattagú nemzetközi zsűrinek - mondta el az MTI-nek Kovács Géza, a zsűri tagja. A testület elnöke Berislav Klobucar, tagjai Niksa Bereza, Leopold Hager, Jorma Panula, Thomas Sanderling és a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Kovács Géza volt.

A verseny első díját Alekszej Bogorad, a moszkvai Bolsoj Színház klarinétművésze, karmestere, második díját pedig Kah Chu Wong, a Szingapúri Kínai Szimfonikus Zenekar asszisztens karmestere nyerte el.

Farkas Róbert Ózdon született 1982-ben. Miskolcon és Budapesten folytatta zenei tanulmányait, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen előbb karvezetői, majd karmester szakon. Erasmus ösztöndíjjal került a Berlini Művészeti Egyetemre, ahol Lutz Köhlernél idén diplomázott. Még Zágrábba jövetele előtt kapott szerződést asszisztensi, korrepetitori feladatkörben a berlini Staatsoper Unter den Lindennél.

Lovro von Matacic horvát karmester 1899-ben született Susákon, 1985-ben Zágrábban hunyt el. A Bécsi Zeneakadémián tanult, majd bejárta a nagyvilágot és minden neves előadóval és zenekarral dolgozott. A róla elnevezett karmesterversenyt halálának 10. évfordulóján, 1995-ben alapították és rangjához méltóan négyévente rendezik meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés