A beszélgetést megelőzően Winkler Nóra műsorvezető felidézte: Kentridge budapesti látogatásában komoly szerepe volt a hetvenes évek legendás magyar képzőművésze, Kovásznai György munkáinak.

A Magyar Nemzeti Galéria Kovásznai-kiállítására ugyanis William Kentridge egy barátja is ellátogatott, és felhívta a figyelmet a két alkotó művészete közötti rokonságra.

Mint Winkler Nóra elárulta, a világ legnagyobb múzeumaiban rendszeresen kiállító dél-afrikai művész végül nemcsak a kedd esti beszélgetés erejéig látogatott Budapestre, hanem négy napot szánt a helyi művészeti szcéna mélyebb megismerésére.

Ezalatt Kentridge számos kiállítóhelyet és galériát felkeresett, valamint több magyar művésszel, köztük fiatalokkal is találkozott.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy johannesburgi alkotó első magyarországi látogatása idején valóságos "Kentridge-fesztivál" zajlik Budapesten: az október 16-ig látogatható tárlat és kísérőprogramjai mellett a Trafóban a művész Woyzeck-adaptációja is látható lesz a The Handspring Puppet Company előadásában október 7-én és 8-án.

A főigazgató a Kovásznai és Kentridge munkássága közötti rokonságról is szólt: a két művész sok ezer kilométer távolságra élt egymástól, mégis hasonló látásmóddal ábrázolták a világot. "Már egyik országban sincs diktatúra, mégis érvényes ma is mindkét életmű" - fogalmazott.


Szántó András New Yorkban élő íróval a múzeum teljesen megtelt Reneszánsz csarnokában folytatott beszélgetése során William Kentridge a Kovásznaival való párhuzamról elmondta: a magyar alkotó képzőművészeti filmjeiben ugyanazt az erős belső szükségletet és késztetést érzi, ami őt magát is az alkotásra ösztönzi.

Johannesburg és Budapest azonban földrajzilag és történelmükben is teljesen mások - fűzte hozzá William Kentridge.

Mint felidézte, dél-afrikaiként az apartheid idején nem kaphatott vízumot Magyarországra, így csak elképzelései lehettek Budapestről, melyekhez képest mostani, első látogatása során egészen más, sokkal színesebb kép fogadta.

A művész szerint felfedezhetők hasonlóságok a szocializmus Magyarországa és az apartheid időszakának Dél-Afrikája között, hazájában is létezett például cenzúra. Mikor például egy erotikus jelenetet is tartalmazó filmjét mutatta be a "publikációs bizottságnak", az közölte: a mű olyan rosszul van megrajzolva, hogy nem jelent veszélyt az erkölcsökre - szólt paradox sikeréről.

Saját pályafutásáról szólva felidézve: kezdetben nagyszabású olajképeket alkotó festő akart lenni, második hibáját akkor követte el, amikor a színészettel próbálkozott, majd filmes szeretett volna lenni. A számos irányba tett próbálkozások után végül visszatért a rajzoláshoz, ami elvezette az animációhoz és az arra épülő filmkészítéshez is, emellett azonban William Kentridge egy johannesburgi színházi társulattal is dolgozik.

A legjobban azonban műterme magányában szeret alkotni, hiszen ott nem bénítja a hibázástól való félelem, ilyen értelemben "a műterem a butaság biztos helye" - vallotta be.

Kentridge indulásakor Dél-Afrika is perifériának számított, így az első években a művész számos kudarcot élt meg nyugat-európai próbálkozásai során.

"Egyszer, évekkel később megláttam egy kezdő művészt portfóliójával kopogtatni egy galéria ajtaján, és felidéződtek bennem a saját korábbi megalázó tapasztalataim, olyannyira, hogy rosszul is lettem" - árulta el Kentridge.

A Szépművészeti Múzeumban látható nyolc videójában a művész az 1917-es orosz forradalom és a korabeli orosz avantgárd mozgalmak kifulladását, majd szellemi bukását vizsgálja. Mint Kentridge elmondta, Eizensteinék változásba vetett őszinte hite némileg emlékezteti őt az apartheid bukása utáni eufóriára, noha természetesen nem vonható szoros párhuzam a két korszak között.