zene
2008. 07. 22.
Carla Bruni albuma harmadik a francia ranglistán
MTI
Carla Bruni, a köztársasági elnök feleségének legújabb albuma a harmadik helyet foglalta el a megjelenése utáni első héten a francia zenei ranglistákon.
A "Comme si de rien n'était" - Mintha misem történt volna - című album tizennégy, főleg szerelmes dalt tartalmaz. A július 11-i megjelenése utáni első napokban 14 ezer példány fogyott el belőle Franciaországban.
A harmadik hely (a Coldplay elnevezésű brit együttes és Laurent Voulzy francia énekes mögött) megfelel céljainknak - közölte a hét végén elégedetten a lemezt kiadó Nad've cég szóvivője
A szaksajtó egészében már előzetesen is jól fogadta a pop-folk jellegű dalokat, amelyeknek csaknem minden szövegét maga az énekesnő írta ugyanabban a bensőségesen bizalmas stílusban, mint 2002-es első, "Valaki azt mondta nekem" című korongjának számait. Az az album kétmillió példányban kelt el, 800 ezer példány Franciaországban fogyott el.
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés