színház
2011. 10. 03.
Bábszínház-találkozó kezdődött Sepsiszentgyörgyön
Erdélyi gyermekfőváros lett egy hétre Sepsiszentgyörgy: a hétvégén megkezdődött a Cimborák 3 - Erdélyi Magyar Bábostalálkozó.
Egy hét alatt 12 társulat, valamint két egyéni előadó összesen 25 előadását láthatja a közönség. A 25 előadás között van népmese és bábszínpadra írt kortárs mű. A hagyományos kesztyűs és marionett bábok mellett maszkos játékot is láthatnak a gyerekek és felnőttek - írja a Krónika című kolozsvári napilap hétfői számában.
A szervezők becslése szerint mintegy ezer gyerek tekinti majd meg az előadásokat, amelyeket szakmai beszélgetések követnek.
A romániai magyar bábos találkozót 1999 és 2005 között Kolozsváron tartották meg.
Ezt követően néhány évre megszűnt az erdélyi magyar bábos világ egyetlen fóruma, majd 2009-ben a Tamási Áron Színház Bábtagozata, a Cimborák Bábszínház vállalta fel és élesztette újjá a kezdeményezést.
Az idei bábszínházi találkozóra meghívták a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem idén végzett hallgatóit és a mesterképzésben részvevőket is, akiknek így lehetőségük nyílik a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében megvalósuló találkozóra október 9-ig várják a közönséget.

További írások a rovatból
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Más művészeti ágakról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról