bezár
 

zene

2011. 10. 02.
Liszt Ferenc ritkán hallható műveiből meglepetéskoncert a Vörösmarty téren
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Liszt Ferenc ritkán hallható műveiből adott meglepetéskoncertet Balatoni Péter zongoraművész szombaton este a budapesti Vörösmarty tér közönségének. A komolyzenei „flashmobot” a művészeti csatornává alakuló Duna2 új kulturális műsorsorozata, az Éjjeli őrjárat szerkesztősége szervezte a zene világnapja alkalmából a Facebookon.

prae.hu

Bertha Lívia, a műsorsorozat főszerkesztője elmondta: az október 3-án, hétfőn induló magazinok nemcsak bemutatják a hazai kulturális élet eseményeit, hanem bevonják a közönséget, és reményeik szerint ők aktívan részt is vesznek annak alakításában. Ennek első példája a szombat esti rögtönzött koncert a belvárosban. „Szeretnénk testközelbe vinni a kultúrát az Éjjeli őrjárat adásaiban, bevonni a nézőket a kultúra fogyasztásába, véleményezésébe és magába az alkotási folyamatba is. Ez a rendezvény tulajdonképpen egy kísérlet is volt, amely arról szól, hogy szájhagyomány útján, a közösségi oldalakon hogyan terjed egy kulturális rendezvény híre. Ehhez hasonló eseményeket ugyanakkor havi rendszerességgel fogunk szervezni a műsorban.”

Bár tartott a szabadtéri koncerttől, a miliő és a véletlenszerűen összeverődött, néhány százfős közönség jól érzékelhető öröme Balatoni Péter zongoraművész számára is felejthetetlenné tette a szombat esti hangversenyt. A kuriózumokat is tartalmazó repertoár kapcsán a távirati irodának elmondta: küldetésének érzi, hogy olyan Liszt-darabokat is megszólaltasson, amelyek ritka vendégei a pódiumoknak. „Liszt nemcsak a II. Magyar Rapszódia és a Szerelmi álmok szerzője. Életműve végtelen és hatalmas, számos olyan mély kompozíciót alkotott, amelyek ritkán jutnak el a közönséghez. Ilyen például az első gyászóda, A holtak, amely Liszt fiának halálakor született, és az egész életmű egyik legcsodálatosabb gyöngyszeme, vagy a Bénédiction a Harmonies poétiques et religieuses sorozatból, amely szintén méltatlanul mellőzött darab.” A fiatal zongoraművész a szerkesztők kérésére idei egyik utolsó magyarországi koncertjét adta ma. Hétfőn az áprilisban indult bicentenáriumi ünnepi Liszt-hangversenysorozatának újabb állomására utazik, és két hónapon keresztül Mexikóban és az Egyesült Államokban ad koncerteket.

A Duna Televízió korábbi Autonómia csatornáján, a Duna2-n öt új kulturális műsor indul hétfőtől az Éjjeli őrjárat műsorsávban. A hétköznap 21.30-tól jelentkező műsorokban hétfőn, szerdán és csütörtökön az m2-ről érkező Veiszer Alinda fogadja a vendégeket portré-, múltidéző és vitaműsoraiban. Kedden és pénteken pedig Teszári Nóra köszönti a nézőket ajánló és az események hátterét feltáró kulturális magazinjaival. A zene világnapja alkalmából szervezett, szombat esti szabadtéri koncert felvételeit elsőként a műsorsorozat keddi adásában láthatják a nézők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés