bezár
 

zene

2011. 10. 01.
A Jesus Culture Band a Papp László Sportarénában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az utóbbi évek egyik legkeresettebb újgenerációs keresztény együtteseként számon tartott, amerikai Jesus Culture Band mellett a hazai dicsőítő zene jeles képviselői is színpadra lépnek vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában, az Ez az a nap! elnevezésű rendezvényen.

prae.hu

A kezdeményezés célja, hogy igazi felekezetközi összefogás jöjjön létre és függetlenül attól, hogy ki, hova tartozik, ezen a napon találkozhassanak egymással - mondta el az MTI-nek Jóföldi Tünde, aki tizenegyedik éve gondoskodik a 2000-ben útjára indított rendezvény évről-évre való megszervezéséről. Vasárnap délután fél négykor nyílnak meg a csarnok kapui, és a gyülekezés ideje alatt a Baptista fúvósok zenéje fog gondoskodni a jó hangulatáról.

A nagyszínpadot délután öt órától veszik birtokba a magyar elődadók - mondta Csapó Szilvia a rendezvény sajtófelelőse. Prazsák László énekes nyitó dala után a kárpátaljai Amaro Del Roma dicsőítő zenekar, majd Csiszér László és Pintér Béla koncertjei hallhatók. Hét óra előtt lép színpadra Böjte Csaba ferences testvér, aki a különböző egyházak meghívott vezetőivel közösen imádkozik. Ezt követően az erdélyi gyermekotthonok és a Baptista Szeretetszolgálat céljaira tartanak gyűjtést a szervezők.

Nem sokkal hét óra után lép színpadra az amerikai Jesus Culture Band, amely Londont, Párizst, Amszterdamot, Berlint és Zürichet érintő európai turnéja legkeletibb helyszíneként érkezik Budapestre. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb keresztény együttesének számító csapat már hat albummal büszkélkedhet. A helyszínre látogatók a rendezvény egész ideje alatt felkereshetik a Misszió Expó standjait, ahol a keresztény hit terjesztésével foglalkozó 37 intézmény és missziós szolgálat munkájával ismerkedhetnek meg.

Az interaktív játszóházban a kézműves foglalkozások mellett evangéliumi bábműsor, bohóc-, illetve pantomim előadás és tánctanítás várja a gyerekeket. A rendezvény egyik különlegessége, hogy a tizenkét éven aluliaknak nem kell jegyet váltaniuk, csupán elegendő magukkal hozniuk és a bejáratnál leadniuk egy jó állapotban lévő játékot, amellyel szintén az erdélyi gyerekeket támogatják.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés