bezár
 

film

2011. 10. 01.
Bondot legyűrte az indiai bürokrácia
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
James Bondot, a brit titkosszolgálat ügynökét eddig még senkinek sem sikerült legyűrnie, de az indiai bürokrácia rajta is kifogott.

prae.hu

A The Daily Telegraph online beszámolója szerint az egyelőre cím nélküli 23. Bond-kaland indiai felvételei elé áthághatatlan akadályok tornyosultak. A stáb hét egymást követő napon akarta felvenni a produkció vonatos akciójeleneteit, ám az indiai vasút helyi illetékeseivel nem sikerült dűlőre jutniuk.

A Vasúti Minisztérium megerősítette, hogy a jeleneteket még augusztusban akarta rögzíteni a Bond-stáb, és a produkció az engedélyekről tárgyalásokat folyatatott az illetékesekkel.

Mint kiderült: a forgatókönyv szerint a 007-es szuperkémet alakító Daniel Craignek az ügyeletes gonosszal egy vonat tetején kell megküzdenie, egy másik akciójelenet pedig egy vasúti alagútban zajlik.

Az indiai hivatalnokok végül biztonsági és országimázs-szempontok alapján utasították el a produkcióval való megállapodást. Arra hivatkoztak, hogy a naponta 30 millió embert szállító indiai vasút működésében nem okozhat fennakadást a forgatás, a kaszkadőrjelenetek biztonságát sem tudnák garantálni, és különben sincs szükségük arra, hogy a világ megint a vonat tetején utazó indiaiakat lássa, holott az ország sokat tesz azért, hogy végre megszabaduljon ettől a képtől.

A telegraph.co.uk úgy értesült, hogy a filmesek kénytelenek voltak új helyszínt keresni, és a hírek szerint Dél-Afrikában, Fokváros közelében fogják felvenni a tervezett akciójeleneteket.

Az új Bond-filmet - amely jövőre kerülhet a mozikba - Sam Mendes rendezi, a szereposztásban pedig többek között Ralph Fiennes, Javier Bardem és az M-ként visszatérő Judi Dench csatlakozik Craighez.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Alex Garland: Polgárháború
Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

Bartók György szerzői estje a Fugában
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés