bezár
 

film

2011. 09. 20.
Közösségi mozivá alakulna az Odeon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hét négy napján a közösségi alapú filmforgalmazás ötletét kidolgozó Magyarhangya-csoport fogja üzemeltetni a budapesti Odeon mozit. Az első kiemelt programjuk Jancsó Miklós filmrendező kilencvenedik születésnapjához kapcsolódik.

prae.hu

December végéig hétfőtől csütörtökig a Magyarhangya elnevezésű "filmközösség" üzemelteti a december 13-án 18 évessé váló Odeon mozit, a közösségekre szervezett mozizással az artmozik csökkenő látogatottságán kívánnak fordítani - mondta el kedden Donáth Péter, a Magyarhangya vezetője.

Mint fogalmazott: az Odeon mozi az elmúlt tizennyolc évben a filmszerető közönség "gyűjtőhelyévé" vált, közöttük szeretnének párbeszédet indítani az új programszervezési módszerekkel.

Az Odeon ezeken a napokon lehetőséget kínál közösségeknek, fiataloknak, egyetemeknek a bemutatkozásra - mutatott rá Donáth Péter, kiemelve, hogy a programszerkesztés során nem csupán a premierfilmekből, hanem az elmúlt száz év filmterméséből fognak válogatni, de odafigyelnek a kerület igényeire is. Borsos Erika, az Odeon mozi ügyvezető igazgatója a Magyarhangya tervéről "a jövő mozizásának modelljeként" beszélt, amely válasz lehet a hagyományos filmnézés visszaszorulására.

Az MTI-nek elmondta: akkor lennének elégedettek az új struktúrával, ha a mozi jelenlegi 20 százalékos kihasználtsága 40 százalékra nőne.

Ha ezt a Magyarhangyának december végéig sikerül elérnie, akkor a jövőben a moziüzemeltetés szempontjából nyereségesebb napokon is, azaz a hétvégén is a Magyarhangya üzemeltetheti az intézményt.

Az első kiemelt program Jancsó Miklós filmrendező 90. születésnapjához kapcsolódik.

Szeptember 22-én a rendezőt az Opál Színház, valamint a Suttogó delek elnevezésű alkalmi csoport köszönti egy színházi előadással.

Az est során látható lesz a Stúdió 80 Jancsó-Hernádi adása, valamint a Fényes szelek című film. A programmal az Uránia Nemzeti Filmszínházban szeptember 27-28-án tartandó 24 órás Jancsó-vetítéshez kapcsolódnak, amelyen a rendező valamennyi fontos filmjét láthatja majd a közönség.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a programszerkesztés során tematikus sorozatokban gondolkodott a Magyarhangya. Indul például divathoz kapcsolódó filmklub, a Prizma magazin pedig a skandináv filmekre szervez estsorozatot október 6-tól kéthetente csütörtök esténként.

A tervek szerint külön vetítéssorozat indul rövidfilmekből - mint elhangzott, a szervezők igyekeznek minden alkalomra egy-egy premierfilmmel készülni.

Az első rövidfilm a sorozat szerkesztőjének, Ipacs Gergelynek az Ádám pincéje című filmje lesz, a második világháborúban játszódó film fő szerepeit Hajduk Károly, Petrik Andrea és Nagy Zsolt játssza.

A pszichologia.com online magazin szervezésében szerdánként pszichológiai filmklub is színesíti majd a programot.

A pszichológia körül keringő tévhitek eloszlatására is szervezett sorozat első alkalommal, október 19-én a párkapcsolatokra koncentrál a Szabadság útjai című Sam Mendes-film segítségével. Az esthez kötetlen szakmai beszélgetés is kapcsolódik, a meghívott szakértőkkel Puzsér Róbert rádiós műsorvezető beszélget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Csáki László: Kék Pelikan
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés