bezár
 

film

2011. 09. 20.
Kiírta pályázatait a Magyar Nemzeti Filmalap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiírta a pályázatokat az egészestés játékfilmek, animációs produkciók és dokumentumfilmek gyártására és támogatására a Magyar Nemzeti Filmalap.

prae.hu

A szervezet keddi közlése szerint a legalább 70 perces játékfilmek, animációs alkotások és dokumentumfilmek gyártására szerdától lehet pályázatot benyújtani.

A forgatókönyvek és filmtervek fejlesztésére és a filmgyártás előkészítésére irányuló támogatásra október 3-tól lehet majd pályázni - derült ki a Magyar Nemzeti Filmalap által az MTI-hez eljuttatott közleményből.

Pályázni a filmalap hivatalos honlapján (www.filmalap.hu) szeptember 21-től, illetve október 3-tól elérhető online pályázati adatlapok kitöltésével, beküldésével és a teljes pályázati anyag benyújtásával lehet.

A részletes pályázati feltételeket tartalmazó kiírás, valamint a pályázati eljárás során alkalmazandó szabályzatok és egyéb dokumentumok is erről a honlapról tölthetők le.

A pályáztatás a megjelölt napoktól kezdve folyamatos, határidő nincs.
A Magyar Nemzeti Filmalap augusztus 9-én jelentette be, hogy felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz.

A döntőbizottságban Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, nemzetközi produceri és filmforgalmazási tapasztalattal rendelkező producer, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója, Divinyi Réka forgatókönyvíró, Miskolczi Péter producer, valamint Kovács András Bálint, az ELTE BTK egyetemi tanára, a Filmtudomány Tanszék vezetője kapott helyet.

Összeférhetetlenség felmerülése esetén, tehát "ha bármelyik döntőbizottsági tag bármilyen szakmai minőségben részt vesz egy pályázó produkcióban, annak a vonatkozó pályázat elbírálásában nincs szavazati joga, ilyenkor egy később felkérendő hatodik személy dönthet helyette" - közölte a filmalap.

A szervezet hangsúlyozta, hogy a bizottság "kizárólag szakmai szempontok szerint" fogja meghozni döntéseit, és minden pályázó egyenlő eséllyel indul a filmalap támogatásáért. Az egyik legfontosabb szempont az lesz, hogy "egy adott produkció esetében az alkotói erő és a pénzügyi megvalósíthatóság találkozzon, a fesztivál- és közönségsiker érdekében".

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Alex Garland: Polgárháború
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés