A Jelenára a tíztagú bizottság két, a Faustra egy tagja szavazott hétfő este, a többi voksot Mihalkov kapta, a később közzétett indoklás szerint azért, mert úgy ítélték meg, hogy a másik két filmnek nincs esélye a jelölésre a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Tavaly már nevezni akarták az Oscar-díjra Mihalkov Csalóka napfény című trilógiájának második filmjét, de Mihalkov elzárkózott ettől azzal, hogy a befejező rész, a Citadella nélkül nem értelmezhető.

A mű legelső része, a Csalóka napfény 1994-ben készült, és elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart, valamint a 47. Cannes-i filmfesztivál fődíját.

A Csalóka napfény 2. később ugyan szintén szerepelt Cannes-ban, de nem nyert díjat. A Citadellára az orosz közönség "lábbal szavazott": minden idők legdrágább orosz filmjét, amely 55 millió dolláros büdzsével készült ezer kópiával mutatták be, de az első hétvégén mindössze 3,7 millió dollárt hozott, aztán pedig gyakorlatilag megbukott.

Az orosz kritikusok egyebek között megállapították: "egy rakás ok van arra, hogy miért utáljuk ezt a filmet", egyben dagályosnak és hiteltelennek minősítették az alkotást.

A film bukásának fő oka, hogy a közönség már nem alkotó művésznek, hanem a politikai establishment részének látja Mihalkovot: Vlagyimir Putyin miniszterelnök és általában a hatalom elszánt hívének tekintik, aki botrányos körülmények között választatta meg magát újra az Orosz Filmesek Szövetségének elnökévé. Mihalkov népszerűtlensége ma már odáig terjed, hogy a funkcionáriusok megkülönböztető kék villogói ellen tiltakozó autós mozgalom már többször lebuktatta közlekedési szabálysértések miatt.

A Csalóka napfény az 1930-as évek sztálinizmusát mutatta be, a második világháború idején játszódó folytatás azt meséli el, hogy hogyan győzték le a hősies szovjetek a barbár németeket, a Citadella pedig ezt a történetet folytatja, némileg elrugaszkodva a realizmustól.