zene
2011. 09. 16.
Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál – 2011. október 7-16.
Sajtótájékoztató 2011. szeptember 15-én, a Dobozban.
A világ legélhetőbb városai közé idén nem került be Budapest, de bízom benne, egyszer eljön ez a nap is. Az utóbbi hónapok fejlődését nézve talán hamarabb, mint gondolnánk. Van viszont valami, amiben most is a legjobbak között vagyunk: a kulturális sokszínűség, a művészeti élet gazdagsága (Vitézy Zsófia).
A fővárosba látogatók a vizek mellett ezt a kulturális sokszínűséget említik Budapest legfőbb jellemzőjeként. A fáradt hajszoltságban talán észre sem vesszük, milyen vagyon van a birtokunkban: színházak, mozik (még mindig), koncertek, klubok, kávéházak. Nehezen, küszködve, de vannak. A színvonal persze változó, de legalább van miről vitatkozni, és akad munkájuk a kritikusoknak is.
A szemünk láttára változik, formálódik a város, mégis sokszor csak azt vesszük észre, ami fejbe ver: a rosszat, a megoldandó problémát. És ha elhangzik a kérdés: mi a fontosabb, a hajléktalanügy megoldása vagy egy színházi előadás finanszírozása, esetleg egy koncertterem vagy egy kórház felújítása, a válasz jobbára nem a kultúrának kedvez.
De mit érne a biztonságos és tiszta város, ha nem lenne miért összejönnünk benne? Hogyan lehetne egészséges a testünk, ha az elménket nem lenne, ami élesítse, a lelkünket, ami gyógyítsa?
A kultúra nem a művészek luxusa, hanem az alkotás és befogadás közös misztériuma. Olyan termék, amelynek előállítása nem zsákmányolja ki az erőforrásokat, olyan árucikk, amelynek megvásárlásától hosszú távon is gazdagszunk és épülünk. Olyan élmény, amely társaságot tart össze, közös legendákat teremt, színes, mégis egyedi arculatot épít. Szókincs, amellyel azt a jelent fogalmazzuk meg, amiben élünk. Téma, amelyről beszélgetni, vitatkozni lehet. Együtt, egy kávéházban például.
Húszéves korára újraszületett a Budapesti Őszi Fesztivál, és a Café Budapest nevet kapta. Ezért (Vitézy Zsófia ügyvezető).
Ma még sokan idegenkednek a kortárs művészetektől, ezért a szervezők arra számítanak, hogy a fiatal közönséget is elérhetik az új arculattal és azzal, hogy a "klasszikus" játszóhelyek mellett bevonják a romkocsmákat az eseményekbe.
Az egyik ilyen hely, a Doboz egyfajta fesztiválklubként várja majd az érdeklődőket: itt előadókkal folytatott beszélgetések gazdagítják a programot - jelezve, hogy a Café Budapest elnevezést nem csupán szó szerintinek, hanem átvitt értelműnek is gondolják. Vitézy Zsófia még hozzátette: az ifjúság számára kultuszhellyé vált kávézók, romkocsmák számában Budapest már komoly versenytársa Amszterdamnak.
Horváth Csaba, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy a dzsesszmuzsika, az improvizatív kortárs zene a program súlypontja.
A nyitóest Dresch Mihálynak és kvartettjének lemezbemutató koncertje a Bárka Színházban, ahol nemcsak a felvételt, hanem a világhírű szaxofonművész találmányát, a fuhun nevű hangszert is megismerheti az érdeklődő. A fából épített, de szaxofonbillentyűkkel ellátott instrumentum megszólalása különös élményt ígér.
A Liszt-bicentenárium indokolja, hogy Fekete Gyula és Tallér Zsófia zeneakadémiai zeneszerzés növendékei is kísérletezzenek. A késői Liszt-művek ihlette mai reflexiók is a nyitónapon hallhatók az Assisi Szent Ferenc Plébániatemplomban. Az akadémia két ifjú tehetsége szólaltatja meg az eredeti és az új darabokat: Nemes Réka és Renczés Balázs.
A Kálvin-udvar népzenei napnak ad helyet, a Merlin Színházban pedig olyan jeles vendégek lépnek pódiumra, mint a lengyel Agata Zubel és Cezary Duchnowski, vagyis az ElettroVoce duó. A Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor vezényletével a nyáron elhunyt Szabados György kompozícióit játssza az Olasz Intézetben a zeneszerző-zongoraművésznek szentelt emlékhangversenyen.
Alátámasztva a Budapest Café elnevezést, Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz Jövőtánc a jelenben című sorozatát különféle kávéházakban mutatja be: egy-egy táncos és egy-egy hangszeres, test és hang a pillanat ihlette "párbeszédére" számíthat a néző.
Horváth Csaba szerint külföldön az egyik legismertebb magyar kortárs alkotó Nagy József. Két friss táncszínházi művéhez, a Megnevezhetetlenhez és a Cherry-Brandyhez a Nemzeti Színházba kell jegyet váltani. Ugyanitt látható a Münchner Kammerspiele vendégjátéka, Jack London A vadon szava című regényének színpadi adaptációját hat színész és hat kutya játssza - mondta a művészeti vezető.
William Kantridge, a neves filmes és színházi rendező társulatával, a Handspring Puppet Companyval a Trafóban lép fel a Wojczek a Highvelden című drámával.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál mellett most már hagyományosnak mondható kísérőesemény, a Fringe Fesztivál egyik idei nyertese, a Salto Mor(t)ale Vajda Róbert rendezésében az Arturo Ui tündöklése és bukása című Brecht-színmű sajátos, kocsmaszínházi változatát játssza a Szikrában.
A fesztivált október 16-án a Pintér Sonja Galéria aukciója zárja. Október 13-ra pedig a Studió Metropolitanával közösen urbanisztikai konferenciát szerveznek - tette hozzá Vitézy Zsófia.
A fesztivál programjainak válogatása során az a gondolat vezérelte a fesztivál szervezőit, hogy olyan művészeket szólítsanak meg, akik értékeiket nem a tiszavirág életű kortárs trendek divatos hullámaira felkapaszkodva hozzák létre, hanem következetes munkával teremtett, saját, egyéni, másokkal összetéveszthetetlen hangon szólnak a közönséghez. Gondolatébresztő előadásaikban a modern színház, tánc, zene- és képzőművészet eszközeivel a felszínességet mellőzve, az elmélyülés irányába terelik hallgatóságukat, ahol természetesen helyet kap a humor is, felkínálva ezzel az igényes szórakozás lehetőségét.
Ezen alkotásokban több ízben fellelhető a tradicionális kultúrák használata, melyek nem muzeális tárgyként, hanem életképes anyagként épülnek be napjaink művészetébe, nem kizárva, sokkal inkább erősítve a kortárs művészet fogalmával való azonosulást. Amellett, hogy ezeket a műalkotásokat az aktuális trendektől való függetlenség jellemzi, erőteljesen foglalkoznak társadalmi és politikai kérdésekkel, akár a múltból, akár jelenünk forrásaiból merítve.
A hagyományos színházi helyszínek mellett, a budapesti kávéházakban és romkocsmákban olyan kulturális programok valósuljanak meg, melyek technikai lehetőségeikben ugyan korlátozottak, mégis magas színvonalú művészi törekvések. Célunk ezzel a régi pesti kávéházi élet hagyományainak újjáélesztése.
A fiatalok mellett az idősebb alkotók generációjának jelenlétét különösen fontosnak tartjuk, ahol együttesen van jelen a tiszta és határozott útmutatás és a szabad művészi gondolkodás.
Közhelyektől és ideológiáktól mentes kulturális eseményt kívánunk megvalósítani, ahol a lényegi szempont a tehetséges alkotók őszinte értékek mentén létrehozott műveinek bemutatása, a hasonlóan értékes és hiteles közönség számára.
1998. július 4.-én Horvátországban, Pula városában egy nemzetközi fesztiválon táncoltam volna. Közönség híján elmaradt az előadásunk. Azon a napon a horvát labdarúgó válogatott Franciaországban, Lyon városában 3:0 arányban verte Németországot a negyeddöntőben. Gyönyörű meccs volt. Egyedül sétáltam a régi római kori városban, ahol az emberek egész éjjel ünnepeltek. Egyszerre élveztem és féltem szélsőséges, olykor ijesztő, de mégis pozitív viselkedésüket.
A zajos éjszakában egy szűk, boltíves, hosszú sikátorban, tőlem 20 méterre csodát láttam. 10–15 ember söröskorsóval a kezében rendkívül kiművelt, tudatos, absztrakt gesztusokkal érintkezett egymással. Az utcai világítás testük sziluettjét, mozdulataikat inkább, mint arcuk vonásait tette láthatóvá, érzékelhetővé. Nem tudtam, mitől gyökerezett földbe a lábam, hogy mozdulni sem tudtam a csodálattól.
A söröskorsók összekoccanása volt fülem számára az egyetlen zajélmény, minden más néma. Erősebb volt ez a csönd, mint az őt bekerítő ünneplő város kakofóniája. Tudtam, ha rövidítem a távolságot köztem és az érzékszerveim által felfedezett csoda között, megfejtem azt. Továbbmentem.
Sétámat folytatva azon gondolkoztam, hogy miért nem akartam megfejteni ezt a különös, oda nem illő jelenséget. Azért, mert féltem, hogy megfosztom magam attól az élménytől, hogy kellőképpen naiv nézője legyek a megfoghatatlannak, ennek a furcsa, absztrakt emberi állapotnak, amit költészetnek nevezünk.
Miután ezt megállapítottam, azon nyomban kétségbeesve siettem vissza, és egészen közelről, a kép belsejéből, ahol már nem voltam kívülálló szemlélő, teljes bizonyosságot szereztem arról, hogy egy siketnéma klub udvarán vagyok, ahol a világ egyik legfiatalabb országának labdarúgó győzelmét ünnepli a testbeszéd.
Másnap tartottuk meg az előadást, teltházas közönség előtt, nagy sikerrel (Horváth Csaba művészeti vezető).
A szemünk láttára változik, formálódik a város, mégis sokszor csak azt vesszük észre, ami fejbe ver: a rosszat, a megoldandó problémát. És ha elhangzik a kérdés: mi a fontosabb, a hajléktalanügy megoldása vagy egy színházi előadás finanszírozása, esetleg egy koncertterem vagy egy kórház felújítása, a válasz jobbára nem a kultúrának kedvez.
De mit érne a biztonságos és tiszta város, ha nem lenne miért összejönnünk benne? Hogyan lehetne egészséges a testünk, ha az elménket nem lenne, ami élesítse, a lelkünket, ami gyógyítsa?
A kultúra nem a művészek luxusa, hanem az alkotás és befogadás közös misztériuma. Olyan termék, amelynek előállítása nem zsákmányolja ki az erőforrásokat, olyan árucikk, amelynek megvásárlásától hosszú távon is gazdagszunk és épülünk. Olyan élmény, amely társaságot tart össze, közös legendákat teremt, színes, mégis egyedi arculatot épít. Szókincs, amellyel azt a jelent fogalmazzuk meg, amiben élünk. Téma, amelyről beszélgetni, vitatkozni lehet. Együtt, egy kávéházban például.
Húszéves korára újraszületett a Budapesti Őszi Fesztivál, és a Café Budapest nevet kapta. Ezért (Vitézy Zsófia ügyvezető).
Ma még sokan idegenkednek a kortárs művészetektől, ezért a szervezők arra számítanak, hogy a fiatal közönséget is elérhetik az új arculattal és azzal, hogy a "klasszikus" játszóhelyek mellett bevonják a romkocsmákat az eseményekbe.
Az egyik ilyen hely, a Doboz egyfajta fesztiválklubként várja majd az érdeklődőket: itt előadókkal folytatott beszélgetések gazdagítják a programot - jelezve, hogy a Café Budapest elnevezést nem csupán szó szerintinek, hanem átvitt értelműnek is gondolják. Vitézy Zsófia még hozzátette: az ifjúság számára kultuszhellyé vált kávézók, romkocsmák számában Budapest már komoly versenytársa Amszterdamnak.
1
2
3
4
Horváth Csaba, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy a dzsesszmuzsika, az improvizatív kortárs zene a program súlypontja.
A nyitóest Dresch Mihálynak és kvartettjének lemezbemutató koncertje a Bárka Színházban, ahol nemcsak a felvételt, hanem a világhírű szaxofonművész találmányát, a fuhun nevű hangszert is megismerheti az érdeklődő. A fából épített, de szaxofonbillentyűkkel ellátott instrumentum megszólalása különös élményt ígér.
A Liszt-bicentenárium indokolja, hogy Fekete Gyula és Tallér Zsófia zeneakadémiai zeneszerzés növendékei is kísérletezzenek. A késői Liszt-művek ihlette mai reflexiók is a nyitónapon hallhatók az Assisi Szent Ferenc Plébániatemplomban. Az akadémia két ifjú tehetsége szólaltatja meg az eredeti és az új darabokat: Nemes Réka és Renczés Balázs.
A Kálvin-udvar népzenei napnak ad helyet, a Merlin Színházban pedig olyan jeles vendégek lépnek pódiumra, mint a lengyel Agata Zubel és Cezary Duchnowski, vagyis az ElettroVoce duó. A Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor vezényletével a nyáron elhunyt Szabados György kompozícióit játssza az Olasz Intézetben a zeneszerző-zongoraművésznek szentelt emlékhangversenyen.
Alátámasztva a Budapest Café elnevezést, Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz Jövőtánc a jelenben című sorozatát különféle kávéházakban mutatja be: egy-egy táncos és egy-egy hangszeres, test és hang a pillanat ihlette "párbeszédére" számíthat a néző.
Horváth Csaba szerint külföldön az egyik legismertebb magyar kortárs alkotó Nagy József. Két friss táncszínházi művéhez, a Megnevezhetetlenhez és a Cherry-Brandyhez a Nemzeti Színházba kell jegyet váltani. Ugyanitt látható a Münchner Kammerspiele vendégjátéka, Jack London A vadon szava című regényének színpadi adaptációját hat színész és hat kutya játssza - mondta a művészeti vezető.
William Kantridge, a neves filmes és színházi rendező társulatával, a Handspring Puppet Companyval a Trafóban lép fel a Wojczek a Highvelden című drámával.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál mellett most már hagyományosnak mondható kísérőesemény, a Fringe Fesztivál egyik idei nyertese, a Salto Mor(t)ale Vajda Róbert rendezésében az Arturo Ui tündöklése és bukása című Brecht-színmű sajátos, kocsmaszínházi változatát játssza a Szikrában.
A fesztivált október 16-án a Pintér Sonja Galéria aukciója zárja. Október 13-ra pedig a Studió Metropolitanával közösen urbanisztikai konferenciát szerveznek - tette hozzá Vitézy Zsófia.
A fesztivál programjainak válogatása során az a gondolat vezérelte a fesztivál szervezőit, hogy olyan művészeket szólítsanak meg, akik értékeiket nem a tiszavirág életű kortárs trendek divatos hullámaira felkapaszkodva hozzák létre, hanem következetes munkával teremtett, saját, egyéni, másokkal összetéveszthetetlen hangon szólnak a közönséghez. Gondolatébresztő előadásaikban a modern színház, tánc, zene- és képzőművészet eszközeivel a felszínességet mellőzve, az elmélyülés irányába terelik hallgatóságukat, ahol természetesen helyet kap a humor is, felkínálva ezzel az igényes szórakozás lehetőségét.
Ezen alkotásokban több ízben fellelhető a tradicionális kultúrák használata, melyek nem muzeális tárgyként, hanem életképes anyagként épülnek be napjaink művészetébe, nem kizárva, sokkal inkább erősítve a kortárs művészet fogalmával való azonosulást. Amellett, hogy ezeket a műalkotásokat az aktuális trendektől való függetlenség jellemzi, erőteljesen foglalkoznak társadalmi és politikai kérdésekkel, akár a múltból, akár jelenünk forrásaiból merítve.
A hagyományos színházi helyszínek mellett, a budapesti kávéházakban és romkocsmákban olyan kulturális programok valósuljanak meg, melyek technikai lehetőségeikben ugyan korlátozottak, mégis magas színvonalú művészi törekvések. Célunk ezzel a régi pesti kávéházi élet hagyományainak újjáélesztése.
A fiatalok mellett az idősebb alkotók generációjának jelenlétét különösen fontosnak tartjuk, ahol együttesen van jelen a tiszta és határozott útmutatás és a szabad művészi gondolkodás.
Közhelyektől és ideológiáktól mentes kulturális eseményt kívánunk megvalósítani, ahol a lényegi szempont a tehetséges alkotók őszinte értékek mentén létrehozott műveinek bemutatása, a hasonlóan értékes és hiteles közönség számára.
1
2
3
1998. július 4.-én Horvátországban, Pula városában egy nemzetközi fesztiválon táncoltam volna. Közönség híján elmaradt az előadásunk. Azon a napon a horvát labdarúgó válogatott Franciaországban, Lyon városában 3:0 arányban verte Németországot a negyeddöntőben. Gyönyörű meccs volt. Egyedül sétáltam a régi római kori városban, ahol az emberek egész éjjel ünnepeltek. Egyszerre élveztem és féltem szélsőséges, olykor ijesztő, de mégis pozitív viselkedésüket.
A zajos éjszakában egy szűk, boltíves, hosszú sikátorban, tőlem 20 méterre csodát láttam. 10–15 ember söröskorsóval a kezében rendkívül kiművelt, tudatos, absztrakt gesztusokkal érintkezett egymással. Az utcai világítás testük sziluettjét, mozdulataikat inkább, mint arcuk vonásait tette láthatóvá, érzékelhetővé. Nem tudtam, mitől gyökerezett földbe a lábam, hogy mozdulni sem tudtam a csodálattól.
A söröskorsók összekoccanása volt fülem számára az egyetlen zajélmény, minden más néma. Erősebb volt ez a csönd, mint az őt bekerítő ünneplő város kakofóniája. Tudtam, ha rövidítem a távolságot köztem és az érzékszerveim által felfedezett csoda között, megfejtem azt. Továbbmentem.
Sétámat folytatva azon gondolkoztam, hogy miért nem akartam megfejteni ezt a különös, oda nem illő jelenséget. Azért, mert féltem, hogy megfosztom magam attól az élménytől, hogy kellőképpen naiv nézője legyek a megfoghatatlannak, ennek a furcsa, absztrakt emberi állapotnak, amit költészetnek nevezünk.
Miután ezt megállapítottam, azon nyomban kétségbeesve siettem vissza, és egészen közelről, a kép belsejéből, ahol már nem voltam kívülálló szemlélő, teljes bizonyosságot szereztem arról, hogy egy siketnéma klub udvarán vagyok, ahol a világ egyik legfiatalabb országának labdarúgó győzelmét ünnepli a testbeszéd.
Másnap tartottuk meg az előadást, teltházas közönség előtt, nagy sikerrel (Horváth Csaba művészeti vezető).
Szerzők
-- Danczi Csaba László --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
irodalom
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
