bezár
 

zene

2011. 09. 16.
Nemzetközi ifjúsági zenekar Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Olasz karmester, erdélyi és partiumi szólista közreműködésével tizennégy-tizennyolc éves magyarországi, romániai, vajdasági, valamint itáliai fiatalokból álló zenekar ad koncertet hétfőn Szegeden, a Honvéd téri református templomban.

prae.hu

A Posticum Nemzetközi Ifjúsági Zenekar létrehozását még 2009-ben Händel és Haydn életműve ihlette, hiszen művészetük is bizonyítja a zene nemzetek fölöttiségét - mondta az MTI-nek a kezdeményezés egyik életre hívója, Újvári István, a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója.

Az együttes az első esztendőben Händel- és Haydn-műveket játszott, tavaly pedig Pergolesi, Vivaldi, valamint Beethoven darabjait adta elő Románia és Magyarország mellett Svájcot és Csehországot is érintő koncertturnéján.

Az együttes karmestere Petr Zejfart, a pármai konzervatórium európai hírű régizene-szakértője. Az ő irányításával egy tavaszi próbajáték után választották ki azokat a szegedi, kolozsvári, nagyváradi, pármai és újvidéki fiatalokat, akik részt vesznek a zenekar munkájában.

A felkészülés és a próbák a nagyváradi Posticum ökumenikus ifjúsági kulturális központban folytak és az együttes is itt mutatkozik be először vasárnap este. A koncerten Telemann, Albionni, Benda, Johann Christian Bach és Mozart műveit adják elő a kolozsvári, violán játszó Papp Albert, valamint a csembalót és orgonát megszólaltató nagyváradi Kristófi János Zsigmond közreműködésével.

A koncertturné hétfőn Szegeden folytatódik, majd a félszáz fiatal Olaszországba utazik, ahol Lumezzanéban és Monigában lépnek föl - közölte az igazgató.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés