bezár
 

zene

2011. 09. 15.
Café Budapest fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál néven várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál, amelynek arculata is megváltozott. Az eseménysorozat célja, hogy október 7. és 16. között közelebb vigyék az embereket a jelenben létrejövő alkotásokhoz.

prae.hu

A fesztivál programját beharangozó sajtótájékoztatón Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont igazgatója a névváltoztatásról azt mondta: meggyőződése, hogy ez az elnevezés jobb lesz.

Ma még sokan idegenkednek a kortárs művészetektől, számít rá, hogy a fiatal közönséget elérhetik az új arculattal és azzal, hogy a "klasszikus" játszóhelyek mellett bevonják a romkocsmákat is az eseményekbe.

Az egyik, a Doboz például egyfajta fesztiválklubként várja az érdeklődőket, itt előadókkal folytatott beszélgetések gazdagítják a programot - jelezve, hogy a Café Budapest elnevezést nem csupán szó szerintinek, hanem átvitt értelműnek is gondolja Vitézy Zsófia, aki hozzátette: az ifjúság számára kultuszhellyé vált kávézók, romkocsmák számában Budapest már komoly versenytársa Amszterdamnak.

Horváth Csaba, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy a dzsesszmuzsika, az improvizatív kortárs zene a program súlypontja.

A nyitóest Dresch Mihálynak és kvartettjének lemezbemutató koncertje a Bárka Színházban, ahol nemcsak a felvételt, hanem a világhírű szaxofonművész találmányát, a fuhun nevű hangszert is megismerheti az érdeklődő. A fából épített, de szaxofonbillentyűkkel ellátott instrumentum megszólalása különös élményt ígér.

A Liszt-bicentenárium indokolja, hogy Fekete Gyula és Tallér Zsófia zeneakadémiai zeneszerzés növendékei is kísérletezzenek. A késői Liszt-művek ihlette mai reflexiók is a nyitónapon hallhatók az Assisi Szent Ferenc Plébániatemplomban. Az akadémia két ifjú tehetsége szólaltatja meg az eredeti és az új darabokat: Nemes Réka és Renczés Balázs.

A Kálvin-udvar népzenei napnak ad helyet, a Merlin Színházban pedig olyan jeles vendégek lépnek pódiumra, mint a lengyel Agata Zubel és Cezary Duchnowski, vagyis az ElettroVoce duó. A Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor vezényletével a nyáron elhunyt Szabados György kompozícióit játssza az Olasz Intézetben a zeneszerző-zongoraművésznek szentelt emlékhangversenyen.

Alátámasztva a Budapest Café elnevezést, Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz Jövőtánc a jelenben című sorozatát különféle kávéházakban mutatja be: egy-egy táncos és egy-egy hangszeres, test és hang a pillanat ihlette "párbeszédére" számíthat a néző.

Horváth Csaba szerint külföldön az egyik legismertebb magyar kortárs alkotó Nagy József. Két friss táncszínházi művéhez, a Megnevezhetetlenhez és a Cherry-Brandyhez a Nemzeti Színházba kell jegyet váltani. Ugyanitt látható a Münchner Kammerspiele vendégjátéka, Jack London A vadon szava című regényének színpadi adaptációját hat színész és hat kutya játssza - mondta a művészeti vezető.

William Kantridge, a neves filmes és színházi rendező társulatával, a Handspring Puppet Companyval a Trafóban lép fel a Wojczek a Highvelden című drámával. A Budapesti Tavaszi Fesztivál mellett most már hagyományosnak mondható kísérőesemény, a Fringe Fesztivál egyik idei nyertese, a Salto Mor(t)ale Vajda Róbert rendezésében az Arturo Ui tündöklése és bukása című Brecht-színmű sajátos, kocsmaszínházi változatát játssza a Szikrában.

A fesztivált október 16-án a Pintér Sonja Galéria aukciója zárja. Október 13-ra a Studió Metropolitanával közösen urbanisztikai konferenciát is szerveznek - tette hozzá Vitézy Zsófia.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés