bezár
 

zene

2011. 09. 13.
Klubnyitó koncert - Dinamit és Üzletembers
2011. szeptember 15., csütörtök, 20 óra BackStage Pub (Városligeti fasor 44.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újabb élőzenés rockklub nyílik Budapesten. Az egykori Művészbázis helyén egy igazán „zenekarbarát”, 180-200 fős koncerthelyszín nyitja meg hivatalosan is kapuit szeptember 15-én este.

prae.hu

A BackStage Pub nyitóbuliján olyan rockbandák lépnek fel, akiknek tagjai között találjuk a két üzemeltetőt is: Jankai Béla az újjáéledő Dinamit együttes billentyűse, Hegedűs Tibor pedig az egyre népszerűbb Üzletembersben játszik szólógitáron.

Dinamit

A szervezők olyan klubot álmodtak meg, ami kicsit közelebb hozza a koncertkulisszák mögötti hangulatot. Már a névválasztás sem a véletlen műve, hiszen a „back stage” zenészberkekben a közönség elől elzárt területet jelenti. Erre utal majd a tablókban elhelyezett stagepass gyűjtemény, a falakon lógó hangszerek tömege, a szállítókonténerből kialakított vendéglátós pult, valamint hogy a színpad oldaláról is bárki számára követhetőek lesznek az események. A remények szerint a fellépő bandák is otthonosabban érzik majd magukat e sajátos közegben.

A havi rendszerességgel fellépők között olyan zenekarokat találhatunk, mint a Dinamit, a Boxer, a Fischer Lászlóval fémjelzett ZBB és Korál Forever. A közeljövőben Majsai Gábort, a Belmondót, a Kormorán Memory Bandet, az InterYou-t és a BondJovit is köszönthetik majd a színpadon.

A BackStage Pub a hét második felében, tehát csütörtökön, pénteken és szombaton tart nyitva. Emellett a tervek szerint a rockkoncertek mellett pinceszínházi, vagy hasonló jellegű előadásokra is sor kerülhet majd.
 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés