bezár
 

film

2011. 09. 08.
Közeledik az első KEDD-KINO délután: életre kelnek a firkák!
Né csak láss – értsd is, amit látsz! Hagyományos rajzanimáció: életre kelnek a firkák!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az első keddi KEDD-es alkalommal a hagyományos rajzfilmkészítés mikéntjével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a KEDD Filmstúdió és a KINO közös délutáni filmklubjában egy közel hatvan perces filmvetítésen és egy szakmai-baráti beszélgetésen keresztül.

prae.hu

A filmválogatás az elmúlt ötven év rajzfilmterméséből szemezget Macskássy Gyulától Tóth Pajáig, a Pannónia Filmstúdiótól a világhíres National Film Board of Canadáig, a cannes-i Aranypálmától az Oscar-díjig bezárólag.

A délután folyamán az ilyen-olyan felületre, papírra, rajztáblára, cellre vetett vonalakból a legkülönfélébb alakok gazdag arzenálja fog megelevenedni. A program egyik kihagyhatatlan darabja a remélhetőleg sokak által ismert A légy, Rofusz Ferenc Oscar-díjjal elismert klasszikusa. A rendező, aki a délután meghívott beszélgetőtársa, azt ígérte, hogy elhozza legújabb filmjét is, az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a Gyermekzsűri díját kiérdemlő Ticket című munkát is.

<iframe width="420" height="345" src="http://www.youtube.com/embed/I2OdB0aKk8Y" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

A beszélgetés kulcsszavai: a hagyományos animációs filmkészítés kihagyhatatlan lépcsőfokai (mi fán terem az a szinopszis, mi a különbség az irodalmi és a képes forgatókönyv között), ki az az animátor, milyen trükköt hajt végre a trükkoperatőr, miért veszik fel kockánként a filmet, mi a különbség a pose-to-pose és a straight ahead animáció között, mitől speciális Rofusz kedvelt technikája, a háttéranimáció és vajon miért látunk egyre kevesebb hagyományos technikával készülő rajzanimációt?

A rajzfilmkészítés műhelytitkai mellett Rofusz Ferenc minden bizonnyal mesélni fog az animációs rövidfilmeknek járó Oscar-díj és a magyar animáció aranykora ominózus jeleneteiről és ha minden igaz, maga az aranyszobrocska is tiszteletét teszi a KINO Moziban a KEDD Stúdió animációs filmklubján, szeptember 13-án, kedden délután 4-kor.

<object width="420" height="260"><param name="movie" value="http://daazo.com/swf/flvplayer.swf?id=9e26ef8c-910b-102c-a455-000e2e531ae0&color=#3EB3DC"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowScriptAccess" value="always"></param><embed src="http://daazo.com/swf/flvplayer.swf?id=9e26ef8c-910b-102c-a455-000e2e531ae0&color=#3EB3DC" type="application/x-shockwave-flash" allowScriptAccess="always" allowFullScreen="true" width="420" height="260"></embed></object>

A KEDD-KINO animációs filmklub a facebookon itt található!

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
A 14. Frankofón Filmnapokról
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Bartók György szerzői estje a Fugában
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés