bezár
 

zene

2011. 09. 06.
Új bérletsorozatot indít a MÁV Szimfonikus Zenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombat délelőttönként új sorozatot hallgathat a közönség a budapesti Olasz Kultúrintézetben. Az elmúlt két évadban a Budapesti Operettszínház volt a zenekar a hagyományos Erdélyi- és Lukács-bérletének a helyszíne, októbertől ezeknek is az intézet ad helyet.

prae.hu

Az új bérletsorozatot Varga Lászlóról, a Magyar Államvasutak egykori elnökéről nevezik el, aki a zenekar megalapítását 1945-ben kezdeményezte - mondta el Lendvay György, a zenekar igazgatója keddi évadnyitó sajtóbeszélgetésükön.

A ciklust nem csak azért kellett létrehozniuk, hogy a családok könnyebben szakítsanak időt a zenehallgatásra.

A hiányzó zeneakadémiai nagyterem befogadóképességével azonos operettszínházi nézőtér két évadon át pótolta a koncerthelyszínt.

A teátrumnak azonban nem éri meg kiadni a termet, az előadóművészeti törvény révén, más, magasabb bevételekhez juthat. Az Olasz Intézet nézőtere viszont csak 600-650 személyes - így vált szükségessé a harmadik sorozat elindítása.

A MÁV Szimfonikusok a történelmi hangulatú (az egykori magyar országgyűlés helye volt) Olasz Intézetben rangos vendégeket fogadnak idén is. Rendszeresen visszatérő dirigensük Csaba Péter, Irwin Hoffman és Kocsis Zoltán.

Nagy várakozással tekintenek a közös munka elé azokkal is, akiket most először köszönthetnek a karmesteri pulpituson: Győriványi Ráth György, Alain Paris, a Strasbourgi Operaház zeneigazgatója, Muhai Tang, a Belgrádi Filharmonikus Zenekar és a Zürichi Kamara Zenekar vezető karmestere, Francesco La Vecchia, a Római Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.

Októbertől egy fiatal amerikai karmester, Teddy Abrams is rendszeresen részt vesz a zenekar munkájában, mint Takács Nagy Gábornak, az együttes művészeti vezetőjének asszisztense. Itt tartózkodását az egyik legrangosabb amerikai zeneakadémia, a Philadelphiai Curtis Intézet ösztöndíja finanszírozza - hangsúlyozta Lendvay György. Állandó vendégkarmesterük továbbra is Rodrigo de Carvalho, aki jelenleg a Montreali Zeneakadémia doktorandusz hallgatója. Az évadban dolgozik az együttessel Kelemen Barnabás és Baráti Kristóf is.

Takács Nagy Gábor folytatja azt az előző évadban megkezdett gyakorlatot, hogy saját hangversenyeit ciklusba rendezi, amelynek egyes előadásai különböző bérletsorozatokban csendülnek fel.
Tavaly Haydn négy utolsó szimfóniájára épült a sorozat programja, idén Mozart négy utolsó szimfóniája, egy-egy híres operájának nyitánya és Brahms négy szimfóniája alkotja a sorozat műsorát. 2012 őszétől Takács Nagy Gábor átszerződik a Budapesti Fesztiválzenekarhoz, de a MÁV Szimfonikusokkal is fog koncertezni. Utódja ugyancsak világhírű hegedűművész-karmester lesz, Csaba Péter.

Változatlanul a Művészetek Palotájában rendezik meg az alapító karmesterről elnevezett, Szőke Tibor Mesterbérletüket, valamint az Andrássy Egyetemnek helyet adó Festetics Palotában a kamarazenekari hangversenysorozatunkat.

Bár idén 10 százalékkal kevesebb támogatást kapnak a MÁV-tól, az ingyenes délutáni koncertjeik sem maradnak el a Nemzeti Múzeum dísztermében. Az elsőre október 13-án kerül sor, Michele Santorsola olasz karmester vezényletével.

Szerdától a zenekar a Magyar Rádió 6-os stúdiójában CD-felvételt készít Zádor Jenő műveiből a Naxos International lemezcég felkérésére. A Zádor-CD karmestere az Amerikai Egyesült Államokból érkező Mariusz Smolij lesz, az Oboaverseny szólistája pedig Hadady László.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés