bezár
 

zene

2011. 09. 02.
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenyei az Operaházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Operaház a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával a kamarakoncert sorozat mellett egy másik, régi hagyományt is feltámaszt. Az együttes visszatér azokhoz a dicső évekhez, amikor a dirigensi dobogón a legnagyobb karmesterek, a hangversenyek közreműködőiként neves szólisták váltották egymást.

prae.hu

„Szeretnénk, ha a zenekar meghatározó tényezővé válna a nemzetközi koncertéletben. Megtiszteltetés, hogy Christoph Eschenbach elvállalta a Magyar Állami Operaház vezető vendégkarmesteri tisztét, és ezzel évi egy–egy opera mellett két hangversenyprogramot is dirigál nálunk. Külön öröm októberi koncertünkön Christoph von Dohnányi üdvözölni, hisz ő Dohnányi Ernő leszármazottja, aki nemcsak a magyar zenekultúra egyik legnagyobb alakja, hanem évtizedeken át maga is vezette zenekarunkat.

Frühbeck de Burgos is egyike a legkiválóbb karmestereknek, ahogy Christopher Hogwood neve is ismerősen cseng a komolyzene kedvelőinek. Maestro Valcuha a fiatal generáció kiemelkedő egyénisége, ifjú kora ellenére máris az Olasz Rádió Zenekarának vezető karmestere.

A szólisták sora is imponáló: a rendkívüli tehetségű zeneakadémista növendéktől, Palojtay Jánostól egészen Kelemen Barnabásig.
Kórusunkat is bevonjuk a hangversenyeinkbe; Brahms Német Requiemjében és Rossini Stabat Materében fognak közreműködni. A következő évadra új kortárs mű bemutatását is tervezzük, hiszen szeretnénk visszatérni az együttes hagyományaihoz, de 20. századi modern klasszikusokat már műsorra tűztünk: Dohnányi Ernő művészetének reneszánszát például egyik fontos missziónknak tekintjük.

Évtizedek után végre sikerült az Operaházzal és a Nemzeti Erőforrás Minisztériumával is szoros szakmai együttműködést kiépíteni, hogy patinás együttesünk, amely joggal viseli „az első zenekar” nevet, visszanyerje régi hírnevét.” (Győriványi Ráth György elnök-karnagy)


A zenekar első két hangversenyének programja:

2011. szeptember 25. (vasárnap 11.00)
2011. szeptember 26. (hétfő 19.30)
Helyszín: Operaház
Műsor:
R. Strauss: Don Juan
Dohnányi: Konzertstück
S. Rachmaninov: II. szimfónia
Karmester: Győriványi Ráth György
Közreműködik: Varga Tamás (cselló)


2011. október 28. (péntek 19.30)
2011. október 29. (szombat 19.30)
Helyszín: Operaház
Műsor:
Ligeti: Kettősverseny
Brahms: Német Requiem
Karmester: Christoph von Dohnanyi
Közreműködik: Szabóki Tünde (szoprán),
Horváth Ádám (bariton), Bálint János (fuvola),
Kiss József (oboa)
A Magyar Állami Operaház Énekkara

www.opera.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés