Egy szibériai kisvárosban, Zimában született, ide száműzött ukránok negyedik generációs leszármazottjaként. Szülei korán elváltak, így gyermekéveit kolhozparaszt nagyapjánál töltötte. Érettségi után, 1951-ben Moszkvába, a Gorkij Irodalmi Főiskolára került, első verseskötete 1952-ben jelent meg A jövő felderítői címmel. 1953-ban írta A Zima állomás című poémáját, amellyel egy csapásra híressé vált. Az ún. szovjet újhullám vezéralakja lett, társaival, Voznyeszenszkijjel, Rozsgyesztvenszkijjel, Okudzsavával, Bella Ahmadulinával (első feleségével) "demokratizálták" a költészetet: utcákon, tereken, stadionokban adták elő műveiket.

Majakovszkij közéleti líráját tartotta követendő példaképének, egyfajta pódiumköltészetet művelt, mindegy volt hol szólal meg, s milyen témában, verseinek kötelező eleme volt a didaktikusság és az agitáló-nevelő szándék. A hatvanas években nagy visszhangot váltott ki a Sztálin örökösei (1962) című verse, amelyben a desztalinizáció aktuális problémáját vetette fel, illetve a Babij Jar című költeménye, amelyben elsőként követelte a Babij Jarban kivégzett zsidók emlékére az emlékmű állítását. Az Akar-e Moszkva háborút című verséből egyfajta nemzetközi békeinduló lett.

A hatvanas évektől rengeteget utazott, számos ismert művésszel, tudóssal és politikussal kötött barátságot. Külföldön, s hazájában is, ellentmondásosan ítélték meg: hol "szovjet beatnikként" üdvözölték, hol a "szovjet kultúrbürokrácia kreatúrájaként" becsmérelték, de mindenütt hatalmas sikere volt. Mindent meg is tett ezért, rengeteget írt és szerepelt, 1952 és 1970 között 15 kötete jelent meg, a Reggeli tömeg (1978) rekord példányszámot ért el 130 ezerrel. A hatvanas évektől "felfedezte" magának a poéma formáját, A bratszki vízierőmű egy részéből Sosztakovics szerzett vokális-szimfonikus költeményt, az önéletrajzi ihletésű A mama és a neutronbomba című poémájáért 1984-ben Állami Díjat-kapott. Prózái közt jelentős Az ardabiola és az Ahol a vadgyümölcs terem című kisregényei.

Filmezett is, egy Ciolkovszkijról szóló filmben a tudóst alakította, majd 1984-ben az Óvoda, 1991-ben pedig a Sztálin örökösei címmel ő is rendezett. A közéletben is részt vett, volt a Szovjet Írószövetség titkára, népképviselő az Állami Dumában, a sztálini terror áldozatai emlékének megőrzésére alakult Memoriál-mozgalom tagja, s az 1991-es puccskísérlet idején ő is ott volt a "Fehér Ház" védői között. Majd váratlanul az Egyesült Államokba, Tulsába ment egyetemi tanárnak. Itt összeállította az orosz költészet egyik legteljesebb antológiáját, amelyben 250 költő versét jelentette meg. 1993-ban hazatért, szülőhelyén díszpolgárrá avatták. Politikai aktivitását és hevületét napjainkban sem vesztette el, gyakran kinyilvánítja véleményét a hazájában tapasztalt gazdasági és politikai jelenségekről, így erőteljesen bírálta a Csecsenfölddel kapcsolatos politikát.